A lukas buszkeréken innen, a hibás karburátoron túl, vót egyszer egy város, ahol mán olyan öreg buszok járták az utakat és szállították a népet, hogy néha bizony még a garázsbó is alig tudtak velük kiállni a buszsofőrök. Megesett egyszer az egyik reumás busszal, hogy a dombon felfelé az utasok tolták, taszigálták szegényt, mert mán segítség nélkül alig tudott felkecmeregni. Szégyellte is magát kutyául, de az utasok csak nyugtatgatták, semmi baj, nem az ő hibája. Bizony szegényt mán 15 éve nyugdíjba kellett vóna küldeni, de aztat mondották a főnökei, hogy még szolgálnia kell a város érdekeit.
De vót olyan is, amikor egy szintén rozoga busz, majdnem kettétört a kanyarban a kormányhivatal üvegpalotája előtt. Gyüttek is a városvezetők és leteremtették, de piszkosul, hogy legalább ne az üvegpalota előtt szakadjon má’ szét, hanem kicsit feljebb vagy lejjebb. De az is előfordult, egy szegény harmadikkal, hogy annyira nem tudott má” menni, vagy gurúni, hogy közmunkásokat űtettek az aljába, oszt hajtották a buszt, mint a mókusokerékbe’ a mókusok. Annak az lett osztán a vége, hogy a Turul-madárnak kellett szólni, húzza má’ be a nap végén a garázsba.
De nemcsak ez vót a baj: hanem a menetrend is. Valamikor régen, az Óperenciás tengeren túlról érkeztek útvonal-tervezők, akik még soha nem jártak a városba’ oszt így nem is tudták, hogyan kéne csinyáni az egészet. Az vót a koncepció ugyanis, hogy olyanok csinyájják, akik még nem is hallottak a városró, még az uccákat sem ismerik, így nem lesznek elfogútak az egyik uccával szemben sem. Hát sikerűt is nekik olyan menetrendet csinyáni, hogy vót olyan busz, amelyik több mint egy óra alatt vitte el a népet a város egyik szélétő’ a másikba. No meg aztán nem is gyüttek gyakran azok a buszok, ha meg gyüttek, akkó egyszerre gyütt vagy négy utána meg semmi. Örűt is az akkori pógármester, hogy ezt is megódotta, igaz, ő mindig kocsival járt.
Aztán a pógármester kitanáta: legyen saját busztársasága a városnak, majd kérnek pénzt az unió királyságtó, hiszen azoknak van rengeteg, és csinyának itt saját társaságot. Hiába mondta az egyik varázsló, hogy ne csinyájják, mer csak visszi a pízt, nem hallgattak rája, azt mondották, az ittenieknek van píze, majd kifizetti velük. Igen ám, de érteni is kéne az ilyen dógokhoz: elsőre csak nem sikerűt nekik időben megcsinyániuk, a régi társaságot meg elkergették, vissza kellett csábítani őket egy darabig, de az meg tiszta ráfizetés vót. Nem baj, gondóták, majd csak leszesz valami. Azután kidoboltatták, hogy meg leszend az új busztársaság, sőt még új buszok is érkeznek nagyon messzirő, oszt jó leszesz. Csak hogy nagyon sokáig nem történt semmi, az új buszok fotóiba meg nem bújhattak bele a pógárok, maradtak a régi göthösek.
Ha új buszok a mai napig megérkeztek vóna, az én mesém is tovább tartott vóna.
A kép illusztráció
írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit:boldoguljtatabanyan@gmail.com
Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
