Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

HA TATABÁNYÁN SZERETNÉL VÉRT ADNI: ezekre a változásokra számíts!

veradas.jpg

Átalakítja az irányított véradások rendszerét az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) - jelentette be a szervezet hétfői közleményében.

Az új szabályozás értelmében az eddigi, jól ismert, a közvetlen donor-beteg kapcsolaton alapuló direkt irányított véradás hétfőtől csak a beteg írásos nyilatkozata alapján, és vércsoportegyezés esetén valósulhat meg.

Az OVSZ hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében hozzátette, hogy szintén október 4-től támogató irányított véradásra is lehetőség nyílik. Ez esetben a véradó és a beteg vércsoportegyezése nem követelmény. A leadott vér az országos készletbe kerül, a kedvezményezett beteg pedig a számára gyűjtött mennyiségnek megfelelően, "becseréléssel", a központi készletből kap számára kompatibilis vérkészítményt.

Ez a forma - ugyanúgy, mint a direkt irányított véradáskor - létrejöhet rokonok, ismerősök körében, de akár, az adatvédelmi szempontok figyelembe vételével, közösségi gyűjtés alapján is, egy megnevezett beteg gyógyulásának támogatására. Támogató véradás esetén a véradónak csak annyit kell tennie, hogy adatfelvételkor egy nyilatkozaton megadja a beteg nevét és taj-számát. A már leadott vért utólag nem lehet beteghez irányítani - hívták fel a figyelmet.    Tudatták: bármelyik vérgyűjtési helyszínen lehet direkt és támogató irányított véradásra jelentkezni. Ezek pontos időpontja, helyszíne megtalálható a www.ovsz.hu/ver/veradasok oldalon. A vérellátó szolgálat arra kér mindenkit, éljen az időpontfoglalás lehetőségével, ahol irányított véradási szándékát is jelezheti.  A véradáshoz személyi igazolvány, lakcím- és taj-kártya szükséges.

 

Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre.

Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk ezért kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr5316708646

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása