Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

JÖVŐ TAVASZIG MÉG A RÉGI DIÁK IS ÉRVÉNYES: nem kell sietned az érvényesítéssel!

diakigazolvany-thumb.jpg

A kormány meghosszabbította a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzetet, ezzel pedig sok exdiák járt jól: az elmúlt másfél évben lejárt diákigazolványok egészen március elejéig érvényesek lesznek.

A veszélyhelyzet végéig (2022. január 1.) + 60 napig érvényesek és igazolják a diákkedvezményekre való jogosultságot - közölte az elmúlt másfél évben lejárt diákigazolványokról a MÁV az Eduline megkeresésére. A Országgyűlés a hét elején szavazta meg a veszélyhelyzet meghosszabbítását, ez pedig a diákigazolványok érvényességére is hatással volt.

Az Oktatási Hivatal korábbi közleménye szerint ugyanis a veszélyhelyzet megszűnését követően 60 napig fogadják el a diákigazolványokat, ami egészen eddig azt jelentette, hogy november közepéig lehetett volna kedvezményes jegyet, bérletet venni a régi matricákkal. A rendkívüli jogrend meghosszabbítása miatt ez a határidő március elejéig kitolódott.

A MÁV tájékoztatása szerint a következő matricával ellátott igazolványokat fogadják el a kedvezményes utazáshoz márciusig:

  • a 2019/2020. tanév I. féléves felsőoktatási érvényesítő matricával ellátott diákigazolványokat,
  • a 2019/2020. tanév II. féléves felsőoktatási érvényesítő matricával ellátott diákigazolványokat,
  • a 2019/2020. tanév köznevelési érvényesítő matricával ellátott diákigazolványokat,
  • a 2020/2021. tanév I. féléves felsőoktatási érvényesítő matricával ellátott diákigazolványokat,
  • a 2020/2021 tanév II. félévéves felsőoktatási érvényesítő matricával ellátott diákigazolványokat,
  • a 2020/2021 tanév köznevelési érvényesítő matricával ellátott diákigazolványokat.

Ezen felül természetesen érvényes a friss köznevelési 2021/2022-es matricával ellátott (kék színű) és a 2021/2022. tanév I. féléves (lila színű) felmatricázott igazolvány is.

 

Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre.

Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk ezért kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr7616707778

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása