A tatabányai nyomozók három kábítószer-kereskedőt vettek őrizetbe hirtelenjében.
Két napon belül három kábítószer-kereskedőt fogtak el a Tatabányai Rendőrkapitányság nyomozói. 2021. szeptember 21-én először a 27 éves K. Viktor kezén kattant a bilincs. A tatabányai férfi a gyanú szerint 2019 júliusától havi rendszerességgel vásárolt marihuánát, azért, hogy azt tovább értékesítse. Előállítását követően kábítószertesztet alkalmaztak vele szemben, ami pozitív lett. Még ugyanezen a napon a rendőrök elfogták azt a 24 éves tatabányai férfit is, akitől a gyanú szerint K. Viktor a tiltott szert rendeszeresen beszerezte. A G. Miklóssal szemben alkalmazott kábítószerteszt szintén pozitív lett.
Ezzel azonban még nem zárult le az elfogások sora. A tatabányai rendőrök másnap a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály nyomozóival közösen elfogtak, majd őrizetbe vettek egy 29 éves budaörsi férfit is, akit szintén kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítanak. A nyomozók a három férfi lakásán tartott kutatás során kábítószergyanús anyagot, mérleget, őrlőt és készpénzt is lefoglaltak.
A három gyanúsított ellen kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének gyanúja miatt indult büntetőeljárás. Mindhármukat őrizetbe vették, a bíróság pedig elrendelte letartóztatásukat.
Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre.
Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk ezért kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.