Azt hitted, hogy nem tudnak meglepetést okozni az oktatási területen?
A szakmaverzum.hu hívta fel a figyelmet a Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakképzésért felelős helyettes államtitkárával készült interjúra, aki az M1 aktuális csatornán még csütörtökön büszkélkedett a tanév megnyitása apropóján a szakképzés “szárnyalásáról”.
Ennek egyik részében ecsetelte Pölöskeiné, mennyire izgalmas területre merészkednek azzal, hogy ebben az évben
‘előkészítik a pedagógiai technikumot.
Ebben a technikumban nagyon magas lesz a gyakorlati óraszám, annak érdekében, hogy különböző életkorú, különböző intézmény típusokba járó gyerekekkel gyakorolhassák a megtanultakat. Ez segítséget jelent mind az iskoláknak, mind az óvodáknak, hiszen olyan munkakörben olyan asszisztenseket, oktatói asszisztenseket képeznek, akik tudnak bánni a gyerekekkel.
Az kifejezetten érdekes volt, amikor azt mondta, segítség lesz ez a szülőknek is, hiszen nagy szükség van például bébiszitterre, de a szülők gyakran nem tudnak kihez fordulni, nincsenek ilyen végzettségű emberek. Itt, a pedagógiai technikumban lesznek olyan végzettségű diákok,akikre nyugodtan rá lehet bízni a gyerekeket.
A pedagógiai technikumban három egyetemmel dolgoznak együtt. “Azt látjuk, hogy a tanárképzésnél nagyon sokszor van, hogy habár többen is jelentkeznek, de nem biztos, hogy el is helyezkednek tanárként. Lehet, hogy közben jönnek rá, hogy azt a korosztályt ők nem értik annyira, nem tudnak annyira közel kerülni hozzá. Nos, a pedagógiai technikumban olyan magas a gyakorlati óraszám, hogy mindenki rá fog jönni arra, hogy melyik az a korosztály, amely érdekli őt, így ez segítség abban, hogy melyik területet válassza.” – mondta Pölöskei Gáborné
Tatabányán a Schmidt Csaba kancellár vezette helyi irányító szerv lesz a fentiekért a felelős.
Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre.
Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk ezért kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.