Egy felhívás érkezett a napokban, amelyet szeretnénk megosztani Önökkel, az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány jegyzi. Két fontos dologban tudnak segíteni.
Egyrészről az az eset, ha gyermeke "tanulási problémára" vagy "viselkedési rendellenesség" miatt pszichiátriai szereket szed, és úgy érzi, hogy a gyermek állapota semmit sem változott vagy rosszabbodott emiatt, keresse az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítványt. Az alapítványtól ingyenes tájékoztató kiadvány is kérhető a hiperaktivitás témájában.
Másrészről ha Ön vagy szerette segítségre számított a pszichiátrián, de ehelyett borzasztó tapasztalatai voltak (pl. bántalmazás, egészségkárosodás, gyógyszerfüggőség), hívja ingyenes jogsegélyszolgálatukat!
Alapítványuk ingyenes jogsegélyszolgálatot működtet olyan emberek számára, akiket a pszichiátrián ért sérelem vagy jogtalan bánásmód. 1994-es megalakulásunk óta sok ezren keresték fel őket ilyen sérelmekkel, és rengeteg embernek tudtak hathatós segítséget nyújtani, hogy az őket ért sérelemre kompenzációt nyerjenek, vagy az adott intézetben jobban tiszteletben tartsák a kezeltek emberi jogait.
Minden információt bizalmasan kezelnek!
Az alapítvány elérhetőségei:
Cím: 1461 Budapest, Pf.: 182.
Telefon: 06-1- 342-6355, 06-70-330-5384
E-mail: panasz@cchr.hu
Weboldal: www.emberijogok.hu
https://www.facebook.com/AllampolgariBizottsagAzEmberiJogokert/
Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre.
Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk ezért kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.