A mássággal, különlegességgel élők számára hirdette meg rendezvényét, a Komárom-Esztergom Megyei Tehetséggondozó és Léleksegítő Alapítvány.
A Fogyatékossággal Élő Amatőr Előadók XV. Kulturális Fesztiválját Adamecz László hívta életre. A programba olyan egyéni és csoportos produkciókat várnak, amelyek főszereplői valamilyen fogyatékossággal élnek - mozgásukban, látásukban, hallásukban, vagy down-szindrómával, autizmussal élnek és szeretnék tehetségüket megmutatni nagyobb nyilvánosság előtt.
A fesztiválra október 9-én 9 órától kerül sor a Vértes Agorájában.
Jelentkezni augusztus 31-ig lehet a következő kategóriákban:
- vers/próza, jelenet (egyéni és csoportos)
- ének, zene (egyéni és csoportos)
- tánc (egyéni és csoportos)
- egyéb (bűvész, paródia stb.)
A előadások műsorideje szólisták esetében maximum 4 perc, csoportos előadások esetében pedig legfeljebb 8 perc.
A Százszorszép Fesztiválon - érzékenyítés céljából - általános és középiskolás csoportok is fellépnek, akik örömmel vállalnak közösséget a különlegességgel élőkkel.
A zsűri arany, ezüst és bronz minősítéssel értékeli a produkciókat. Az arany minősítést elérő produkciók - a zsűri döntése alapján - meghívást nyerhetnek a Százszorszép Fesztivál Gálaműsorába, melyre egy későbbi időpontban kerül sor. Kapcsolat, információ: Tóth Zsóka program koordinátor (zsoka.toth@gmail.com, +36/30-606-8366) (via tatabanya.hu)
Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre.
Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk ezért kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.