Előfordult már Önnel, hogy munkából érkezett haza és nem talált parkolóhelyet?
Nyugodtan mondhatjuk, Tatabányán is fel kell kötni az alsóneműjét annak, aki meg akarja oldani a parkolási kihívásokat. Nem csak az jelent gondot, hogy kevés a parkolóhely, hanem az is, hogy vannak olyan városrészek, ahol az ott lakók nem tudnak a saját ingatlanuk közelében parkolni.
Természetesen mindez nem csupán nálunk okoz problémát, a fővárosban még cudarabb a helyzet, ezért is érdemel figyelmet ott milyen megoldásokkal kísérleteznek. Ha ésszerű a megoldás, bizony Tatabányán is bevezethetnek hasonló rendszert. A parkolók számát sem lehet jelentősen növelni, mert az legtöbbször a zöldterületek rovására megy.
A telex számolt be róla, hogy folyik az ún. kizárólagos lakossági parkolási zónák kitáblázása a Belső-Terézvárosban. Ez annyit jelent, hogy augusztus 23-ától kezdődően – a helyi lakosokon kívül – egyre több helyen tilos lesz autóval parkolni este 6 óra után. Most erre a célre 405 parkolóhelyet fognak kijelölni.
A táblák kihelyezése szeptember végéig tart, a kizárólagos parkolási terület az összes kerületi parkolóhely 30 százalékát fedi le. Ha valaki mégis ott ragad autójával este hat után is, egyelőre nem büntetik, október 1-ig csak figyelmeztetést fog kapni. Az esti parkoláshoz állandó lakcím szükséges majd, büntetni a közterület-felügyelők októbertől jogosultak.
Egyelőre a kizárólagos lakossági parkolási zónát csak egy várakozni tilos tábla jelzi majd a Terézvárosban, amin kiegészítő információként feltüntetik, hogy este 6-tól reggel 7-ig szól az érvényessége, kivéve természetesen az engedéllyel rendelkezőknek – akik alatt itt a helyi lakosok értendők.
Körülbelül két hónap leteltével az érintett parkolóhelyek zömét véglegesítik, várhatóan lefestik kékkel.
Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre.
Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk ezért kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.