Komoly településszerkezeti változáson menne keresztül Tatabánya, ha egy lakóparki és kereskedelmi projekt megvalósulna az M1-es óvárosi csomópontja felett.
A projekt kezdeményezője a Viemma kft, ügyvezetője Halász Tibor. A kezdeményezés kiagyalója persze simán lehet tök más is, ugyanis a cég könyveiben a terület tulajdonlása nem szerepelt 2020 év végéig. De ennek egyelőre nincs is nagy jelentősége.
a tervezett lakópark helye / Googlemaps
A projekttel kapcsolatban az említett cég szeretné elérni, hogy az általa jelzett területet vonják belterületbe, illetve tegyék meg a megfelelő építészeti átsorolásokat. Egy ilyen engedélyezés bonyolult folyamat, annál is inkább, mert egy vadonatúj lakópark jönne létre, a hozzátartozó utakkal, parkolókkal, közművekkel, és az jelentős környezeti hatással járna.
A fejlesztő érdekében benyújtott dokumentáció nagyon sok sebből vérzik, hiába hívták fel a figyelmét, nem sikerült egyelőre hiánytalanul benyújtania a dokumentumokat, illetve úgy, hogy a tatabányai adófizetőkre jövőben leselkedő költségek is megítélhetőek legyenek.
Az önkormányzat többször folytatott egyeztetéseket a céggel, egyelőre mindhiába, amint arról az előterjesztésben többször is szó esik.
Az egyik legkomolyabb kifogás - és a levelezés tanulsága szerint a Halász Tibor vezette cég nem akarja megérteni -, hogy a jelenlegi jogszabályok szerint akkor lehet ilyen típusú fejlesztéseket megvalósítani, ha elfogytak a Tatabányán belül a megfelelő területek ilyen célokra.
Maga a fejlesztés nem csak a helyi, hanem a megyei tervekkel sincs összhangban, mint azt a főépítészek leírták. Ráadásul a cég pár hivatalosan szükséges dokumentumot is elfelejtett beszerezni.
Több hiányosságot megfogalmaztak a szakemberek a benyújtott iratok alapján, így a leendő fejlesztés és annak hatása pontosan nem ítélhető meg.
Csak néhány jelentősebb dolog dióhéjban, amely komoly aggódás tárgya:
- a zöldfelületi rendszer részletesebb kialakítására nem tér ki
- nem ad javaslatot az épületek beépítési mértékére
- a területhez kapcsolódó ingatlanokról nem mond semmit, pedig előírás lenne
- arról is kevés szó esik, hogyan működik az erdő- és vadgazdálkodás a környéken
- semmilyen látványterv nincs a fejlesztésről
- túlzottan sok lakás is építhető lenne a területen, amit nem zár ki a cég, ezek száma akár az 5-600-at is elérheti, nincsenek korlátozások az anyagukban
- az útkapcsolatok, közúti közlekedés és közművek megoldásai sincsenek megfelelően kidolgozva a jelenlegi tervben
- ennyi embernél jogos elvárás a közösségi közlekedés megléte, amelyről gyakorlatilag hallgat a cég anyaga
Az mondjuk a cég hozzáállásról sok mindent elárul, hogy a területről az a véleménye, hogy
“Az erdő és az autópálya közötti terület minden szempontból hasznosabb, mintsem, hogy szántóföldi művelésben maradjon.”
Vajon Halász Tibor egész nap aszfaltot és beton zabálva lakik jól?
Egyértelmű kritika még a beruházással szemben, hogy a jelenlegi zöldterületek kapcsán olyan szennyezések kerülnének oda (fény, levegő és zaj formájában), amely nem lenne előnyös az élővilágnak, hiszen onnan eddig jobbára hiányoztak. A cég egyébként a területet négy év alatt tenné építkezésre alkalmassá.
Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre.
Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk ezért kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.