Legkésőbb januárra új működési és szervezeti rendre térnek át a kórházak, a gazdálkodásuk irányítását átveszik a megyei intézmények.
Ez következik az Országos Kórházi Főigazgató (OKFŐ) leveléből, amit a hétvégén valamennyi kórháznak postáztak. Ebben Jenei Zoltán főigazgató arról ír, hogy „a jövőben a városi intézmények gazdasági szervezetei által ellátott feladatokat vagy azok egy részét” a megyei intézményekbe koncentrálják - számolt be a Népszava.
Egy június elején nyilvánosságra került dokumentumból már világossá vált a hazai ellátórendszer átalakításának folyamata, ugyanis a belügyi tárca által irányított átalakítási tervéből egyértelműen kiderült: a megyei ellátási centrumokba koncentrálnák a legköltségesebb szolgáltatásokat, s az adott terület ellátás-szervezését. Ez a munkaanyag újraértelmezte a városi kórházak feladatait is: így azok nagyobb szerepet kapnának a hosszú ápolásra szorulók ellátásában. Többségükben működne sürgősségi fogadóhely, szakrendelés, egynapos műtéteket is végezhetnének, valamint nappali kórházként láthatnának el betegeket. A dokumentum szerint csak ott maradhatna műtéti vagy traumatológia ellátás, ahol ezt a betegforgalmi adatok is indokolják. Ám ezt is csak nappali műszakban végezhetnék, az ügyeleti ellátást a megyei centrumkórházak vennék át. Sőt a hatékonyabb munka érdekében a kisebb kórházak gazdálkodását is centralizálnák.
Az új struktúrában a megyei intézmények alá sorolt városi kórházak gazdasági szervezet nélkül működő, önálló költségvetési szervezetek lennének. A városi intézmény vezetője irányíthatja az egészségügyi ellátást, tervezhet a költségvetésével, de az irányító megyei intézmény gazdasági igazgatója gazdálkodik a forrásaikkal. Ez utóbbit készíti elő az OKFÖ mostani levele is, amelyben a főigazgatók megkapták a megyei és városi intézmények új szervezeti és működési szabályzatainak (SZMSZ) tervezeteit. Ezeket az intézményvezetőknek augusztus végéig kell saját kórházuk adataival kitöltve visszajuttatniuk az OKFÖ hivatalába.
Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre.
Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk ezért kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.