Lovak közé dobott gyeplőként jellemezte több egészségügyi szakember és orvos a harmadik oltásról az Nemzeti Népegészségügyi Központ és az Emmi által az oltóorvosok és a háziorvosok számára kidolgozott ajánlást. Éppen ezért úgy gondolták, hogy egy új, általuk bővebbnek és szakmailag alátámasztottnak tartott eljárásrendet készítenek, amelyet eljuttattak a 24.hu szerkesztőségéhez is.
12 oldalas, szakmai forrásmegjelöléssel ellátott „alternatív” eljárásrend ezen a linken érhető el.
Mint ahogy a készítők írják, a központi ajánlás nem tartalmaz igazi szakmai támogatást, és az orvosra, valamint a páciensre bízza a döntést, ahelyett, hogy tudományos bizonyítékokkal segítené azt.
Ennélfogva úgy éreztük, hogy a hazai egészségügy és érdeklődők megérdemelnek egy rövidebb és egy részletesebb szakmai ajánlást, (illetve közérthető táblázatot), meghatározva, kik azok akiknek célszerű felvenni a 3. oltást, és kik azok, akiknél inkább a járvány elleni védekezés egyéb módszereit válasszák egyelőre, és erősen feltételezhetik, hogy nincs még szükségük 3. oltásra.
Hangsúlyozzák, hogy a legfontosabb az oltott, de valamilyen okból antitestes védettséggel nem rendelkezők, valamint a 60 év feletti, Sinopharm vakcinával oltott idősek, illetve a nagy kockázatú (például immunhiányos vagy szervátültetett) betegek harmadik oltása. Ezekhez képest másodlagos feladat a további harmadik oltások beadása, ezért javasolják egy független szakértői grémium felállítását, mely a harmadik oltás kérdését, illetve a betegségen átesettek oltásának kérdését folyamatosan vizsgálja, és tudományos bizonyítékokon nyugvó javaslatokat tesz.-írja a 24.
Hozzáteszik, hogy javaslatuk példát is szeretne mutatni az átlátható, tudományos igényű, bizonyítékokon alapuló döntéshozatalra, amelynek fejlesztése a hazai egészségpolitika fontos jövőbeli feladata.
Ehhez egy részletes szakmai véleményt készítettünk, melyben tisztázzuk a harmadik oltás orvosi indokait, kiemeljük a veszélyeztetett csoportokat, ismertetjük a harmadik oltás beadására vonatkozó immunológiai és – egyelőre kevés – empirikus adatot, valamint áttekintjük a nemzetközi gyakorlatot és prioritásokat– írják.
Falus Andrásék szerint a jelenlegi eljárásrend forrásait tekintve nem transzparens, tudományos alátámasztás nélküli és több ponton is aggályos, ezért célszerű lenne a lehető leggyorsabban átalakítani, illetve pontosítani a járványügyi munka támogatása, a magyar lakosság mind jobb védettségének elérése és az oltási program iránti közbizalom megnyerése és fenntartása érdekében.
Kiemelik azt is, hogy a harmadik oltás mellett alapkérdés azok védettségének biztosítása, akik egyáltalán semmilyen oltást nem kaptak még.
Mindehhez szükséges a vakcina visszautasítás okainak jobb megértése, az átoltottság területi, demográfiai, szocioökonómiai egyenlőlenségeinek feltárása és ez alapján megtervezett intézkedések végrehajtása.
Balkányi László egy néhány nappal ezelőtti interjúban már kifejtette, hogy szakmailag használhatatlannak tartja a harmadik oltásra vonatkozó ajánlást.
Orbán Viktor július 16-án jelentette be, hogy aki igényli, kaphat harmadik oltást. A bejelentés előtt az alternatív eljárásrendet kidolgozó szakemberek közül többen hangsúlyozták, hogy sürgősen újra kéne oltani a kínai vakcinát kapott időseket.
A fotó illusztráció
Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre.
Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk ezért kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.