A koronavírus-járvány további hullámainak megfékezése és a betegek védelme érdekében az egészségügyi dolgozóknak mostantól már kötelező a védőoltás felvétele - az erről szóló kormányrendelet már olvasható a Magyar Közlönyben. Magyarországon az oltási program az egészségügyi dolgozók oltásával indult tavaly december végén, az egészségügyi dolgozók túlnyomó többsége fel is vette a koronavírus elleni oltást, csak kevesen maradtak, akik még nem oltották be magukat. Most őket is a védőoltás felvételére kérjük. Az egészségügyben dolgozók ugyanis fokozottan ki vannak téve a fertőzésnek és egyúttal forrásai lehetnek a vírus közösségi terjedésének. Oltásukra saját egészségük és a betegek egészségének védelme érdekében is szükség van.
Az egészségügyi dolgozók kötelező oltását a Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara is támogatja, és azt az Országos Kórházi Főigazgatóság is indokoltnak tartja mind az ágazatban dolgozók, mind a betegek és a hozzátartozóik egészségének védelme érdekében.
A védőoltás felvétele minden még be nem oltott az egészségügyi dolgozónak kötelező (beleértve az alapellátásban, a járóbeteg-szakellátásban, a kórházakban, a mentőknél, a gyógyszerellátásban, a diagnosztikában foglalkoztatott egészségügyi dolgozókat, a betegszállítókat, és a magán egészségügyi szolgáltató által foglalkoztatott egészségügyi dolgozókat is).
Emellett az oltás kötelező mind az egészségügyi ellátást nyújtó szociális intézmények dolgozóinak, mind a szociális intézményekben egészségügyi ellátást nyújtó dolgozóknak (pl. idősotthonba bejáró orvosoknak).
A még be nem oltott egészségügyi dolgozóknak legkésőbb szeptember 1-ig fel kell venni az oltás első dózisát. Az egészségügyi szolgáltatók nem hozhatnak létre új jogviszonyt olyan egészségügyi dolgozóval, aki nem veszi fel az oltást és meg kell szüntetni a jogviszonyt azzal az egészségügyi dolgozóval, aki megtagadja az oltás felvételét.
A munkáltató felhívhatja az egészségügyi dolgozót arra, hogy igazolja a védőoltás felvételét, illetve arra is, hogy a védőoltást a határidőig felvegye avagy az oltás alóli mentességet megalapozó orvosi szakvéleményt bemutassa.
(koronavirus.gov)
Fotó: koronavirus.gov
Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre.
Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk ezért kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.