Van, hogy eltűnnek a politikai nézeteltérések, amikor egy mindkét oldal által fontosnak gondolt helyi intézmény átadójára hivatalosak a felek.
Az előző éra alatt is favorizált KPVDSZ Művelődési Ház Szücsné Posztovics Ilona polgármester asszony szerint is újratervezte a találkozások jövőbeni lehetőségeit. Közösségi oldalán írja, hogy tudomása szerint az online tanfolyamok, foglalkozások, versenyek közben született az ötletük, hogy az eddig kihasználatlan és nem túl tetszetős betonteraszt közösségi térré varázsolják.
Még a kétkezi munkájukat is bevetették, a városi adófizetőktől kapott pénzen kívül, így a terület avatásán saját alkotásként mutatták be az ún. Művészteraszt. Amolyan borozgatós, zenehallgatós, beszélgetős territóriumnak álmodták meg, ahová főként Újváros közösségeit várják.
A polgármester asszony elmondta, hogy a Vértes Agorája koordinálásával zajló intézményi felújítások sorában a KPVDSZ is szerepel, vagyis további forrásokhoz fog jutni az itt székellő társaság. Szerintünk megnyugvással vette ezt tudomásul Bereznai volt alpolgármester is.
fotó: Facebook / Szücsné Posztovics Ilona oldala
Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre.
Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk ezért kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.