Ha nem füvesítenek, mi majd sziklásítunk, szólt a csapat mottója.
Ők nem vártak arra, hogy majd egyszer, a messzi-messzi jövőben ideér a város jó tündére és emberibb környezetet varázsol nekik. Az itt lakó polgárok a maguk módján próbálják javítani némiképp a saját környezetüket.
Abból indultak ki, hogy a képviselők többsége így nyár elején úgyis virágot osztogat, ilyenkor nincs más dolga a tatabányai polgárnak mint elültetni, locsolni, gondozni a kapott növényeket.
Ők azonban abban a körzetben laknak, ahol nem adatik meg a virágosztás sem, mint segítség.
A lakók kitalálták a megoldást, és “sziklásítottak”. Arra gondoltak, nagyon melegek a nyarak, a telepítendő növények nem lesznek vízigényesek a sok kő, kicsit a horvát tengerpartot is idézi. Szóval duplán jó az élmény szemnek, léleknek egyaránt.
A 16 lakásos társasból, 5 család közreműködésével született meg a mű. Hoztak növényeket, ágyás, előkészítése, tarack kiirtás, földhordás, ágyás feltöltéshez, ásás ültetéshez. Ez kemény munka volt.
Mindig volt valaki a lakóközösségből, aki csatlakozott a nehezebb feladatoknál, mert ez egy ilyen közösség.
Így született meg ez a kis kertecske itt a Kós Károlyon. Jó barátok hozták a növénykéket, jó szomszédok a földet és követ, és volt aki összeszerkesztette.
Van egy kis testvére is ennek a mediterrán hangulatú kertecskének, színes, közepén kialakított átjáróval, hogy ne akadályozza a “mindenen átvágunk” életérzést. Jól működik az átjáró a két ágyás között, ez amolyan balkáni járda. Az arrajárók szigorúan az íratlan szabályok szerint használják, nem lépnek növényre.
Minden lakóközösség figyelmébe ajánljuk!
Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre.
Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk ezért kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.