Bábolnán bukott meg a jómadár, teljesen banális módon. A komáromi egyenruhások itt állítottak meg egy személygépkocsit tegnap délután.
Az autóban a sofőrön felül még két férfi utazott. A rendőrök ellenőrizték a sofőr iratait, ekkor derült ki, hogy őt korábban eltiltották a járművezetéstől. Amikor kiszállt a járműből, a nagyigmándi férfi nadrágjának zsebéből kiesett egy doboz, amelyben a rendőrök kábítószergyanús anyagot találtak.
A további ellenőrzés során kiderült, hogy a jármű jobb első ülésén helyet foglaló 21 éves bábolnai férfi ellen a Tatabányai Törvényszék elfogatóparancsot adott ki, mivel a rá kiszabott közérdekű munka büntetés letöltését nem kezdte meg.
Mivel az autóban utazó mindhárom férfi kábítószer fogyasztás jeleit mutatta, az egyenruhások előállították őket a Komáromi Rendőrkapitányságra, ahol ellenük - gyorsteszt elvégzését követően - kábítószer birtoklása vétség elkövetése miatt büntetőeljárás indult. A sofőrrel szemben emellett eltiltás hatálya alatti járművezetés, valamint járművezetés bódult állapotban bűncselekmény elkövetése miatt is eljárást indítottak. A körözött férfit a rendőrök őrizetbe vették.
Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre.
Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk ezért kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.