Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

EGY IGAZÁN CSALÁDIAS HÚSBOLT TATABÁNYÁN: Önöknek is van ilyen?

benyo.jpg

Van ez a régimódi, de nagyon szimpatikus felfogás, hogy egy embernek a lakóhelyéhez lehetőleg közel legyen egy törzskocsmája, egy kedvenc zöldségese, és hentese vagy húsboltja, ahol beszerzi a pörkölthöz valót, ugye. Ezt még azt hiszem, nagyapámtól hallottam, és egy életre megjegyeztem. 

Nekem Tatabányán a kedvenc húsboltom a Benyó, Óvárosban az Árkádok alatt, ami nem épp a legszebb látvány, de érdekes posztszocialista épület, és már meg is szoktam. Viszont a Benyó húsboltra visszatérve, már akkor “megvett”, amikor először beléptem, valahogy rögtön visszarepültem a gyerekkoromba, jó az Árkádok is hozzásegített, de nem csak az. 

Először is, nagyon kedvesek az eladók, aminek evidensnek kellene lennie, de nem mindig az, találkoztam én már mogorva hentessel is, ott is hagytam a portékájával együtt. 

A Benyóban látszik, hogy ők tényleg el akarják adni a termékeiket, igazi kereskedőkről van szó tehát, ez a személytelenséget lebontó mentalitás ütött meg először, annyira érzem azóta is, bármikor bemegyek kolbászért, csontos karajért, vagy ilyesmiért. Az ott dolgozó hölgyekkel vásárlás közben lehet diskurálni az élet nagy dolgairól, de eligazítanak a “szakmában” is, milyen húsból, milyen kaját érdemes készíteni, és hogyan, szerintem még receptet is adnának, ha megkérném rá őket. Erre is mondhatja bárki, hogy nagy dolog, sok más helyen is van ilyen, mi ebben a meglepő, ami igaz is, de nekem mégis itt tűnt fel erősen. Másnak meg máshol, gondolom.

 És ami nagyon fontos, ha azt mondják, hogy figyelj ide, ez a csécsi szalonna most nagyon finom, nagyon ott van, vegyél belőle nyugodtan, akkor láss csodát, hazamegyek, megkóstolom, és tényleg nagyon finom. Na, ez már azért nem olyan gyakori szerintem. Ráadásul amióta oda járok, egyszer nem fordult elő, hogy vissza kellett volna vinnem valami húst, mert valami problémája lett volna, a minőség is nagyon rendben van. Van törzsvásárlói kártya is, ami a havi bevásárlásnál jól tud jönni, és ha véletlenül otthon hagyom, akkor nem mondják, hogy akkor nem vonjuk le azt az x százalékot, kérem szépen, pontosan tudják, hogy már egy ideje oda járok, és van kártyám, punktum. 

Szóval ez a családias hangulat hiányzott nekem, és itt meg is kaptam, mint Poldi bácsi a gyepet, abban a bizonyos gyerekfilmben.

 

A fotó illusztráció

Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre.

Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk ezért kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr4716597512

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása