Továbbra is 5 százalék az elviteles, illetve házhoz szállított étel- és italértékesítés áfája.
A napokban a NAV tette közzé, hogy a vendéglátó üzletekre vonatkozó korlátozó intézkedések hatályának időtartama alatt továbbra is megmaradt az elviteles, valamint házhoz szállított ételekre és italokra bevezetett 5 százalékos adómérték.
Az 5 százalékos adómérték azokra az ételekre és italokra vonatkozik, amik helyben fogyasztáskor is 5 százalék alá esnének, ugyanakkor az a kiszállítási díjra továbbra sem érvényes.
Az üzletek akkor alkalmazhatják a kedvezményes adómértéket, ha alkalmasak voltak a helyben történő fogyasztásra már a veszélyhelyzet miatt vonatkozó korlátozó intézkedések hatálybalépését megelőzően. Nem függ azonban az alkalmazása attól, hogy az érintett vendéglátó üzlet (amely egyébként alkalmas a helyben történő fogyasztás biztosítására) ténylegesen lehetővé teszi-e az ételek-italok helyben (teraszon vagy zárt térben) történő fogyasztását.
A vendéglátó üzleteket is érintő legújabb intézkedések szerint továbbra is alkalmazható a kedvezményes adómérték az étel-ital elvitellel, házhoz szállítással megvalósuló értékesítésére.
A kedvezményes adómérték alkalmazásának feltételeiről részletesen az alábbi tájékoztatóban olvashat.
Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre.
Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk ezért kérünk, tá amogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.