Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

BUSZON ÉS VASÚTON: változtak a maszkviselés szabályai!

maszkviseles_helyes.jpg

A járványügyi korlátozások enyhítésével összhangban már nem kötelező arcmaszk használata a szabadtéren lévő peronokon a MÁV és a MÁV-HÉV állomásain és megállóhelyein, valamint a Volánbusz állomásain és megállóiban. 

A közösségi közlekedési járműveken, azaz a vonatokon, a héveken és a buszokon, valamint a zárt utasforgalmi helyiségekben továbbra is viselni kell a szájat és orrot eltakaró maszkot - tette közzé a MÁV-Volán-csoport.

A maszkviseléssel kapcsolatosan eddig bevezetett szabályok – a nyitott peronon várakozás kivételével – továbbra is érvényesek, azaz a hatodik életévét be nem töltött kiskorú kivételével mindenki köteles orvosi-, munkavédelmi-, illetve textil vagy más anyagból készült maszkot viselni, olyan módon, hogy az az orrot és a szájat folyamatosan elfedje, többek között a tömegközlekedési eszközön és minden olyan helyiségben, amelyben tömegközlekedési eszközre várakoznak az utasok.

A közlekedési társaságok járatain is folyamatosan ellenőrzik az utasok maszkviselési kötelezettségének betartását. A szabályszegő utast először figyelmeztetik, amennyiben a felszólítás ellenére sem hajlandó együttműködni, 8000 forintos pótdíjat szabhatnak ki, illetve ki is zárhatják az utazásból. További ellenszegülés esetén pedig a vonatok személyzete rendőri segítséget is kérhet, hogy a renitens utassal szemben intézkedjen és feljelenést tegyen. 

A MÁV-Volán-csoport vállalatai továbbra is arra kérik utasaikat, hogy tartsák be a közegészségügyi előírásokat, a sorban állás és személyes érintkezések csökkentése érdekében pedig részesítsék előnyben az elektronikus jegy- és bérletvásárlási lehetőségeket.

 

Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre.

Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk ezért kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr2916577490

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása