A pénteki bejelentéseket követően megjelentek a Magyar Közlönyben a magánrendezvényekre, esküvőkre, gyűlésekre, sportrendezvényekre vonatkozó enyhítések, ám ezek alapján társasházi közgyűléseket valamilyen rejtélyes okból kifolyólag még mindig nem lehet tartani - hívja fel a figyelmet a tht.hu.
A társasházakat érintő hírekre szakosodott portál emlékeztet, hogy a kormány a május 23-áig tartó rendeletek hosszabbítására, vagy feloldására vonatkozó hivatalos tájékoztatást 21-én este tette közzé a Magyar Közlönyben.
Ebben az Országgyűlés 2021. május 21-ével a XL. számú törvénnyel kihirdette a veszélyhelyzet fenntartását és ennek alapján a Kormány 271/2021. (V. 21.) Korm. rendelet hatályában fenntartotta az 502/2020. (XI.16.) Korm. rendeletet.
Ezzel kapcsolatban a portál arra hívja fel a figyelmet, hogy a jogszabály értelmében amellett, hogy magánrendezvényeket, esküvőket, sporteseményeket, zenés-táncos rendezvényeket és egyéb gyűléseket lehet már hamarosan tartani, addig a társasházi közgyűlések nem tarthatók meg.
A veszélyhelyzet megszűnésére - várhatóan - 2021. szeptemberében kerül sor és az 502/2020. (XI.16.) Korm. rendelet hatálya is az 2020. évi I. törvény hatályon kívül helyezésével fog megszűnni.
A fotó illusztráció
Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre.
Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk ezért kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.