A Büntető Törvénykönyv 2021. május 14-től életbe lépő módosítása szerint a jogszabály elzárás büntetés alkalmazását is lehetővé teszi az engedély nélküli járművezetés bűncselekmény elkövetése esetén. Ha jogosítvány nélkül vezet valaki, az a jövőben is csak szabálysértés, de súlyosabb büntetés jár érte, mint korábban. Aki eltiltás hatálya alatt vezet, ráadásul visszaesőként, az nagyon sokat kockáztat már akkor is, ha nem okoz balesetet, vagy ha józanul ül a volánhoz.
Már a törvény életbe lépésének másnapján súlyos balesetet okozott egy engedély nélkül autót vezető jászsági férfi, az ő esete is bizonyítja, szükség volt a szigorításra. Az autós tegnap délelőtt Jászapáti belterületén nem állt meg az őt ellenőrizni kívánó rendőröknek. Mint kiderült, részegen vezetett, jogosítványa nem volt, autójának forgalmi engedélyét bevonták. Menekülés közben egy kanyarban felborult a gépjárművel, utasa súlyos sérüléseket szenvedett. A sofőrt bilincsben vitték el a rendőrök, őrizetbe vették, évekig rácsok mögött maradhat.
Ha a bíróság úgy dönt, ezentúl börtönbe kerülhet az, akinek bevonták a jogosítványát és mégis autóba vagy motorra ül. Súlyosabb, kirívó esetben vagy bűnismétlés megállapításánál akár több éves szabadságvesztés is kiszabható lesz. Ha ittasság miatti eltiltás alatt álló, engedély nélkül közlekedő sofőrt fog el a rendőrség, akár négy és fél év is lehet a kiszabható legsúlyosabb börtönbüntetés.
Lengyel János közlekedési szakmérnök lapunknak elmondta, ha bárki akár egy métert is vezet eltiltás alatt, akkor nem mérlegel a hatóság, a garázsból való kiállás is jogsértő. A törvény a társadalomra kirívóan veszélyes bűncselekményként határozza meg azt az esetet, amikor az engedély nélküli járművezetést szabálysértési eljárásban vagy büntetőeljárásban kiszabott járművezetéstől eltiltás hatálya alatt követik el. Hozzátette, a törvényalkotók a jogszabály módosítását és a szankciók súlyosbítását azzal magyarázták, hogy rengeteg olyan súlyos, akár emberéletet követelő közlekedési baleset történt az utóbbi időben, melyet visszaeső jogsértők, engedély nélkül közlekedő sofőrök okoztak.
A teljes cikket ide kattintva olvashatod.
A fotó illusztráció
Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre.
Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk ezért kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.