Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

TATABÁNYÁRÓL ROBBANT A SLÁGERLISTÁK ÉLÉRE! Luca a Wellhelloval és ByeAlexel dolgozik

luca.jpg

Juhász Luca 1994-ben született tatabányai énekesnő. Rövid ideig hobbi szinten modellkedett, 2014 óta foglalkozik hivatásszerűen az énekléssel. Jelentkezett a magyarországi X-Faktor 7. évadába, ahol ByeAlex mentoráltjaként a Táborig jutott. Később Alex az instagramra feltöltött éneklős videói miatt megkereste.

Azt írta, hogy megnézte a videóimat és karakteres a hangom és szeretne velem dolgozni, tudna nekem dalt írni. Tehát lenne ilyen lehetőség, hogy dolgozhatnék vele. Sokkot kaptam gyakorlatilag.

Nem maradok című dalával 2019 őszén debütált, mint az apubemutatja produkció második felfedezettje. Ehhez a dalhoz ő írta az énekdallamot, ByeAlex pedig a szöveget-írja az Index.

Azóta volt egy ByeAlex-szel közös dala (Rózsák), valamint egy szóló száma is április elején (Lift), és a múlt héten megjelent a Wellhelloval közös Szomorú séta című dal a YouTube trending 3. helyezettje, aminek az a különlegessége, hogy az első feat Wellhello dal.

Luca és a Wellhello közös dala:

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr116518000

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása