Raktárcsarnok építésébe kezdett a NIPÜF Csoport tatabányai ipari parkjában. A 10 ezer négyzetméteres épület harmadára már bérleti szerződést is kötött a fejlesztő, a fennmaradó rész további vállalkozásoknak nyújt lehetőséget a betelepülésre. A kivitelezés 2022 első negyedévében fejeződik be. A vállalat korábban több lépcsőben 26 hektár fejlesztési területet értékesített a parkban.
A NIPÜF Csoport 2018-ban vásárolta meg a Tatabánya-Környe ipari park újonnan fejlesztett részén fekvő, csaknem 63 hektáros területet. A kivitelezés alatt álló épület bérbe adható területe csaknem 10 ezer négyzetméter, amely jövő márciustól lesz elérhető a már szerződött ügyfél, illetve a jövőbeli bérlők számára is-írja a portfolio.
AZ INPARK TATABÁNYA FENNMARADÓ 34 HEKTÁRNYI SZABAD TERÜLETÉN MÉG TÖBB MINT 170 EZER NÉGYZETMÉTERNYI IPARI INGATLAN ÉPÜLHET.
Dr. Kiss László, a NIPÜF Csoport vezérigazgatója a fejlesztés kapcsán elmondta: „Eddig három, fejlesztésre előkészített telek adásvételét zártuk le Tatabányán, ezúttal pedig egy új, saját beruházásban épülő logisztikai központra kötöttünk megállapodást. A közelmúlt piaci tapasztalatait is figyelembe véve azonban a mostani beruházásunkat az eddigi stratégiánktól eltérően vegyes konstrukcióban hajtjuk végre, azaz előbérlettel még nem lekötött csarnokrészeket is építünk.”
Szucsány György, a NIPÜF Zrt. vezérigazgató-helyettese kifejtette: „A világjárvány alatt felerősödött a logisztikai szektor organikus növekedése, különösen az e-kereskedelem ugrásszerű bővülése miatt fokozódik az igény a modern létesítményekre. A gyárakat kiszolgáló raktárak mellett pedig egyre nagyobb az érdeklődés a vidéki, regionális elosztóközpontok iránt is. A tatabányai épületünket a NIPÜF új műszaki specifikációja szerint valósítjuk meg, amelyben jelentős hangsúlyt kap a fenntartható és gazdaságos üzemeltetés.”
Fotó: portfolio
Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre.
Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk ezért kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.