A napokban beszámoltunk róla, hogy az Otto Fuchs tatabányai gyárában megalakult a Vasas Szakszervezet helyi alapszervezete.
A cég felé a megalakulásról a szervezet a hivatalos tájékoztatást a törvény által előírt határidőben és formában megtette, egyelőre a vezetőség még nem reagált hivatalosan a bejelentésre. A munkavállalók nagyon jól fogadták, azóta is folyamatosak a belépések, ami jól mutatja a fennálló érdeklődést.
László Zoltán a Vasas Szakszervezet országos alelnöke nyilatkozott nekünk, aki szerint ez azért is jó jel, mert ugyan csak néhány nap telt el, de tapasztalataik szerint általában először a fordítottja szokott bekövetkezni, ebből is látható, hogy az Otto Fuchs-nál nagy az igény a szerveződésre.
Az ágazat legnagyobb érdekvédelmi szövetsége szerint ők nagyon örülnek mindig, ha a cégeknél elindulnak a folyamatok a rendezett munkaügyi kapcsolatok irányába. Reméli László Zoltán, hogy a cég hamarosan felveszi velük a kapcsolatot, ők a tájékoztatást megtették az Otto Fuchs vezetői felé, most már náluk pattog a labda.
Ez azért is fontos, mert minél előbb szeretnék a munkavállalók képviselői, ha az Európában megszokott színvonalú kapcsolatok alakulnának ki ebben a tatabányai üzemben is.
Az alelnök hangsúlyozta, láthatóan a munkavállalók most jutottak el oda, hogy a szakszervezetek által biztosított jogosítványok kellenek ennek megvalósítására. A cég anyavállalatánál működő IG Metall - Németország legnagyobb fémipari érdekvédelmi szervezet - éppen ezért melegen üdvözölte, hogy hazánkban is javulni fognak legalább ebben az üzemben a munkaügyi kapcsolatok.
Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre.
Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk ezért kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.