Az év végéig szabad az átjárás a Szép-kártya egyes alszámlái között, így mintegy egymillió munkavállaló bármelyik Szép-kártya zsebből fizethet a szálláshelyért, a vendéglátásért vagy a szabadidős-szolgáltatásért vasárnaptól - tájékoztatta az MTI-t Tállai András.
Egy Szép-kártyát érintő javaslat fekszik egyébként a kormány előtt, amelyben a kártya adókedvezményének meghosszabbítását javasolják az év végéig. Jelenleg 15 százalék a mérték, amely tavaly áprilisban még 32,5 százalék volt.
Fontos változás volt egyébként az is, hogy a turizmusra költhető rekreációs keretösszeg 450 ezer forintról a koronavírus-válság időszakában (2021. június 30-ig) 800 ezer forintra nőtt, amelyből Szép-kártya szálláshely alszámlájára 400 ezer forint, a vendéglátásra 265 ezer forint, szabadidős felhasználásra 135 ezer forint utalható. A fenti javaslat szerint ez az időszak is meghosszabbodna az év végéig - jegyezte meg Tállai.
A MA HATÁLYBA LÉPŐ változás nagy könnyebbséget jelent a felhasználóknak, hiszen a Széchenyi Pihenő Kártya egyes alszámláira utalt béren kívüli juttatás bármelyik másik alszámlánál meghatározott szolgáltatás kiegyenlítésére is felhasználható. A járványhelyzet alatt eddig nem használt szálláshely, vagy a szabadidő zsebből mától már lehet vendéglátásra is költeni.
Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre.
Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk ezért kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.