Valószínűleg mi vagyunk rosszul összerakva, legalábbis ez az érzésünk támadt, miután kézhez kaptuk Tatabánya Megyei Jogú Város jegyzőjének legutóbbi válaszát közérdekű adatkérésünkre.
Kitartóan igyekszünk nyilvánosságot biztosítani a közpénzek különböző elköltésének, ezért március közepén fordultunk Dr. Verhóczki Zita jegyző asszonyhoz, a tavalyi év önkormányzathoz köthető jutalmai kapcsán.
Emlékezetes, hogy nagy botrányt okozott, hogy maga a jegyző kapott szemérmetlenül nagy összeget bő egy hónapnyi munka után. November elejétől dolgozott újra a polgármesteri hivatalban, és decemberben már csilingelt is a Jézuska egy nettó 600 ezres jutalommal.
Szóval szerettük volna megtudni és a nyilvánossággal megosztani, hogy is adtak jutalmakat a tatabányai adófizetők pénzéből az önkormányzatnál. Arra lettünk volna kíváncsiak hogy kapott-e a polgármester, az alpolgármester, valamely képviselő-testületi tag, illetve a jegyző, aljegyzők, önkormányzati dolgozók közül valaki és ha igen, mekkora jutalmat. Ezen kívül szerettük volna megtudni, hogy az önkormányzat által 100%-ban vagy többségében tulajdonolt cégek vezetői kaptak-e év végi jutalmat.
Két napja megérkezett Dr. Verhóczki jegyző válasza, amelyből világosan látható a városháza viszonya a nyilvánossághoz.
Azt megértjük és természetesnek vettük, hogy a választott képviselők illetve a polgármester kapcsán egy linket kaptunk, ahol kikereshető, ki kapott jutalmat. Itt nem is volt meglepetés.
Jogi szempontból a hölgy megindokolta, hogy miért nem tartozik senkire a jutalmak összege, ezt természetesen mi csupán nehezményezni tudjuk. Sokkal tisztább lenne azonban, ha a tatabányai adófizetők tudhatnák, a hivatali vezetők és az önkormányzati cégek vezetőinek mennyi és miért annyi a jutalma, nem azon spekulálhatnának, valamiféle mutyi van a háttérben.
A jogszabályok szerint az nyilvános, hogy egy hivatali vezető mennyit keres havonta, az azonban már nem, hogy mennyi a jutalma. Ráadásul a jegyző kerek perec leírta, a Polgármesteri Hivatalban a jutalmazás nem nyilvános. Szóval a helyi lakosságnak semmi köze hozzá, hogy például a jegyző miért kapta a nettó 600 ezer forintos jutalmát. Finom!
Ennél egyébként az önkormányzat - vagyis a tatabányai lakosság - tulajdonában lévő cégek esetén közölt indok még egy fokkal agyamentebb. A jegyző a következőket írja, hogy miért nem ad adatot erre vonatkozóan:
“A hatályos jogszabályok nem írnak elő az önkormányzatok számára nyilvántartás vezetési kötelezettséget a részben vagy egészben az önkormányzat tulajdonában lévő gazdasági társaságok munkatársai jutalmazásával kapcsolban, ennek megfelelően a Hivatal nem is vezet ilyen nyilvántartást.”
Vagyis a jegyző ezzel azt akarja mondani, hogy fogalmuk sincs a vezetők mennyit tesznek zsebre! Tényleg ennyire szabadjára engedik a cégeket?
Persze értjük mi a kifogást, ez így kényelmes a hivatalnak. Úgy tűnik az átláthatóság a fideszes garnitúra után a mostani városvezetésnek is terhes, nem mutatnak ők sem több transzparenciát, a nagy ígéretek ellenére.
Azt a kérdést vajon véglegesen elvetették, hogy tavaly év elején ígértek egy átláthatósági rendeletet, ami szépen eltűnt a balfenéken.
Sok mindent lehet persze mondani, a nyilvánosság azonban nem változik, sőt pont az ilyen esetekben derül ki, hogy mennyire nincs igazi nyilvánosság Tatabányán.
Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre.
Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.