Úgy tűnik, hogy a tavasz meghozza a helyreállítással foglalkozó szakemberek kedvét, hogy kihívják Mekk mestert valamiféle próbatételre. Legalábbis itt szűkebb pátriánkban, Tatabányán egészen biztosan így van.
Kaptunk egy újabb “ötletes” megvalósításról tanúskodó fotót, az eredmény funkciója tekintetében az olvasók fantáziáját szeretnénk segítségül hívni, hogy mi is lehet ez. A Tatabánya Újvárosban lévő Lidl és Penny közötti gyalogátkelő szigeten lévő lámpánál történt bütykölés után került oda az a valami.
Mi arra gondoltunk, tán valami lény akart ott kijönni a földből, hogy le kellett vasalni a járdát? És nyilván azért tettek oda egy kis aszfaltot, hogy ha mégis kijön, legyen mit ennie.
Most is eszünkbe jutott az az örökbecsű gondolat, miszerint amikor már azt hitted, láttál mindent, amit a magyar építőipar kreatív szakemberei képesek produkálni, akkor is tudnak még neked újdonsággal szolgálni.
Hasonlóképpen, mint a múltkori, olvasónk által Újvárosból küldött fotókon, ahol egy digitális kábelfektetés utáni állapotokról készültek képek.
Vagy Mekk mester helyi kihívói csupán a koronavírus okozta rosszkedvünket akarják oldani? Akkor mi kérünk elnézést.
Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre.
Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.