Mit kell mindenképpen fertőtleníteni a lakásban, ha meggyógyult a koronavírusos családtag? Lehet-e túlzásba esni a fertőtlenítéssel? Szakértők szedték össze, hogyan érdemes takarítani a lakásban a gyógyulás után.
A koronavírus (SARS-CoV-2) okozta járvány harmadik hullámával harcolnak az országok világszerte. Azokban a háztartásokban, ahol koronavírusos beteg volt a családban, a gyógyulás után sokan gondolhatják, hogy az egész lakást tetőtől talpig ki kell fertőtleníteni, de a szakértők ennél mérsékeltebb megközelítést javasolnak – írja a Consumer Reports, az egyik leghitelesebb amerikai fogyasztóvédelmi magazin.
Bill Carroll, az Indiana University kémikusa arra hívja fel a figyelmet, hogy a vírus sem a levegőben, sem pedig a különböző felületeken nem él túl sokáig. Szerinte a legtöbb esetben elegendő a felületek vízzel és szappannal történő megtisztítása, de ha valaki biztosra akar menni, érdemes a következő lépéseket betartani.
A szakértő szerint fontos a szellőztetés: a vírussal a legtöbben úgy találkoznak, hogy a levegőben lévő cseppeket vagy aeroszolt lélegzik be-írja a Napi.
A gyógyult beteg által használt helyiségeket, így a fürdőszobát és hálószobát érdemes alaposan, legalább 12 órán keresztül kiszellőztetni. Ezután jöhet a takarítás és a fertőtlenítés: Carroll azt tanácsolja, hogy eldobható kesztyűt használva vízzel és szappannal tisztítsák meg a felületeket, amiket a beteg használt, így például a mosdót. Ezután pedig töröljék át olyan fertőtlenítőszerrel, amely elpusztítja a koronavírust. A beteg által használt textíliákat – ágyneműt, törölközőt, ruhát – mossák ki, ezeket szintén érdemes kesztyűben összegyűjteni és betenni a mosógépbe. A textíliákat pedig a lehető legmagasabb hőfokon mossák, amit az adott termék gyártója megenged.
Veszélyes a túlzott fertőtlenítés?
A koronavírus-járvány alatt a fertőtlenítőszerek a mindennapok részei lettek, nemcsak lakásokat takarítják ezekkel, de például több helyen kötelező a kézfertőtlenítés, sőt a mindennapos használati tárgyakat is sokan fertőtlenítik. Azonban a fertőtlenítést is túlzásba lehet vinni.
Spohn Réka molekuláris biológus, a Szegedi Biológiai Kutatóközpont munkatársa szerint, ha valaki túlzásokba esik, könnyen árthat magának és a környezetének is. A szakértő felhívja a figyelmet, hogy a szappanos kézmosás a vírussal szemben nemcsak bőségesen elegendő, de előnyösebb is mint a különböző kézfertőtlenítők. Ha ugyanis valaki rendszeresen használ különböző antibakteriális szereket a tisztálkodás során, akkor lecsökken a bőrön a baktériumflóra diverzitása, és nagyobb teret nyerhetnek a megbetegítő baktériumok.
A fotó illusztráció
Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre.
Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.