Koronavírus ügyben van egy nagyon jó hírünk, és van egy borzasztóan rossz!
Kezdjük a jó hírrel, azaz a vasárnapi adatok szerint Magyarország került az uniós ranglista élére a felnőtt lakosság átoltottsága terén. Hosszú ideje álltunk Málta mögött a második helyen, de az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ vasárnapi adatai szerint, melyet a Portfolio szúrt ki, ma az első helyre kerültünk, Magyarországon a felnőtt lakosság 21,6%-a kapta meg legalább az első oltását. A magyar adat egyébként messze meghaladja az EU átlagát, az ugyanis 12,3%-on áll.
Magyarország annak köszönheti sikerét, hogy az 5 (hamarosan 7-8) fajta különböző vakcinának köszönhetően hazánk az élen tud járni átoltottság tekintetében. Lakosságarányosan, 100 főre vetítve 36,9 adag vakcinamennyiség érkezett, míg a második helyen Svédország következik 25 adaggal 100 főre vetítve.
Ennek a tetemes mennyiségnek azonban a hivatalos adatok szerint csupán a 76,2 százalékát adták be eddig, ami viszont a sereghajtők között van. Uniós összevetésben a 19., 20. helyre elegendő és a 80% feletti uniós átlagtól elmarad.
Vagyis első helyhez arra volt szükség, hogy gigantikus mennyiségű vakcina érkezzen be, amit átlag alatti arányban használunk fel.
Ezután nézzük sajnos a nagyon rossz hírt, ami sajátos helyzetet teremt a magyar járványkezelés megítélésében.
Az elmúlt napokban szomorú rekorderként világelsők lettünk a koronavírus járvány lakosságarányos halálozása tekintetében. Mind a szakemberek által figyelemmel követett, az elmúlt hét nap átlagában, mind napok óta a napi halálozási rekordok tekintetében.
Az azonnali.hu-nak nyilatkozó Sinkó Eszter, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának egészségügyi közgazdásza, aki néhány pontban közérthetően összefoglalta a drámai okokat:
- Legfontosabb tényező maga a magyar egészségügy. Már a járvány előtt is súlyos problémák fakadtak abból, hogy kevés volt a szakember, legfőképp szakdolgozóből van kevés a rendszerben.
- A magyar lakosság meglehetősen rossz általános egészségi állapota évek óta kimutatott tény, ezt a rossz egészségi állapotú társadalmat a vírus gyakorlatilag letarolta.
- Hiába tudták, hogy érkezni fog, a harmadik hullám felfutását is későn kezdték intézkedésekkel tompítani a kormányzat részéről, ami már a második hullámnál is szemet szúrt, amire novemberben reagáltak, nem tudott eléggé visszaszorulni a járvány.
- A helyzetet az új vírusmutációk megjelenése is súlyosbította, nemcsak gyorsabban terjed a brit variáns, hanem súlyosabb betegséget is okoz. A brit vírusmutáció elterjedésében is szerepet játszottak a nem kellően szigorú korlátozások, mint például az, hogy üzleti céllal korlátozás nélkül be lehetett utazni az országba.
- Nem képesek az egészségügyi szolgáltatók a szakma szabályai szerint eljárni, azaz hogyan kell ellátni a betegeket. Ennek oka részben a szakemberhiány, részben pedig, az utóbbi években a kórházakban nem érvényesült elég szigorú protokoll a betegek ellátására.
Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre.
Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.