Kihasználva a koronavírus járvány kapcsán bevezetett egyszemélyi döntéshozatalt, Szücsné Posztovics Ilona Tatabánya város polgármester megragadta a marsallbotot.
Magához vette gyakorlatilag a városi cégek irányítását, amivel elég érdekesen alakulhatnak a viszonyok a helyi politikai-gazdasági életben. Mindez a járványhelyzet végéig nem is jelent nagy változást, de később érdekes döntési helyzetek kialakulására ad lehetőséget.
Március 5-i dátummal fogadott el a polgármester asszony egy rendeletet, amelyben a T-Szol Tatabányai Szolgáltató Zrt Alapszabályát módosítja. Az Önkormányzat, mint a társaság 100 százalékos tulajdonosa nem csupán a cég vezetőit nevezi ki (annak alkalmazási, anyagi feltételeivel együtt), hanem az összes olyan társaságét, amelynek tulajdonosa a T-Szol vagy pedig irányítja azt. Ez vonatkozik társadalmi szervezetekre is.
A módosítás kiterjed a beszámolók és üzleti tervek elfogadására, a vezető tisztségviselők kinevezésére, visszahívására, díjazásuk megállapítására és a prémiumfeltételek meghatározására. Szóval gyakorlatilag rövid pórázon tartja a cégeket, ezzel mintegy kivonva őket az eddig kisgömböc módjára mindent bekebelező T-Szol igazgatóságának uralma alól. A módosítás holnaptól lép életbe, ami azt is jelenti, hogy jelen pillanatban Szücsné egy személyben vállalja a felelősséget a fentiek tekintetében.
Ez egy meglehetősen kétélű fegyver politikai szempontból, mert amíg nem működhet a közgyűlés, addig csak a polgármester asszony dönt a lényegi kérdésekben, amint azonban összeül a képviselőtestület, onnantól minden egyes cég, minden egyes, a fentieket érintő kérdésében alkudozni kell a politikai szereplőknek.
Mi kíváncsian várjuk, mi sül ki ebből, mindenesetre ezzel véget ér egy időre a T-Szol elnökének mindenhatósága.
Most, egy ideig Szücsné Posztovics Ilona lesz Tatabányán a mindenható.
Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre.
Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.