Akár 250 elhunytnál is több lehet hamarosan naponta, legalábbis erről számolt be, egy belső minisztériumi levélre hivatkozva az RTL Klub. A levélből egyelőre a pontos időpont nem derült ki.
Mint emlékezetes, tegnap 11.132 új fertőzöttet, 227 elhunytat, 10.583 kórházban és 1237 lélegeztetőgépen ápolt embert jelentett a kormányzati tájékoztató oldal. Az RTL Klub, a birtokába került belső minisztériumi levélre hivatkozva jelzi, hogy ez még nem a csúcs.
A levélben 14 ezer kórházi ággyal és napi 250, vagy afölötti elhalálozott emberrel számolnak, azt nem közölték a híradóban, hogy mikor lesz ez, és mennyire hosszan fog tartani.
A műsornak nyilatkozott a Magyar Orvosok Szakszervezetének elnöke, aki elmondta, a kórházakon elképesztő nyomás van, az orvosok és az ápolók gyakorlatilag egy perc megállás nélkül dolgoznak. Sajnos ezáltal előbb utóbb növekedni fog a hibák száma is, ami jelen helyzetben elkerülhetetlen. Arra a felvetésre, hogy Gulyás Gergely miniszter-kormányszóvivő szerint nincs kapacitásprobléma, Szabad Zoltán elnök azt mondta, hogy nagyon nem mindegy, milyen képzettségű orvost tudnak a covidos területre mozgósítani, hiszen ott a legjobb sebésszel sincsenek igazán kisegítve.
Az RTL Híradójának birtokába került egy másik belső levél is, amely szerint a Heim Pál Gyermekkórházban is fognak - a gyermekellátás folyamatos biztosítása mellett, - légzéstámogatást vagy intenzív lélegeztetést igénylő koronavírusos betegeket 25, egyéni mérlegeléssel pedig 35 éves korig fogadni.
Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre.
Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.