A koronavírus-járvány harmadik hulláma még mindig emelkedő fázisban van - hangsúlyozta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi főosztályának vezetője ma a közmédiában. Galgóczi Ágnes elmondta: a regisztrált új esetek és az elhunytak száma sem mutat csökkenő tendenciát.
Már több vírusvariáns is megjelent Magyarországon, ezek közül legnagyobb számban a brit mutánst mutatták ki. Ez a variáns - mint kiemelte - sokkal gyorsabban terjed és súlyosabb fertőzést is tud okozni. Emiatt emelkedik a kórházban kezeltek és a lélegeztetőgépen lévő betegek száma is - tette hozzá.
Galgóczi Ágnes elmondta: a védőoltási kampány tart. Már több mint 1,5 millió embert beoltottak Magyarországon. Az oltásra regisztráltak száma is folyamatosan emelkedik, már a 3 milliót is meghaladja.
Kitért arra is, hogy az új technológiák, új gyógyszerek, új védőoltások kapcsán mindig sokkal szorosabb a felügyelet, mind a gyártó, mind a hatóságok részéről. Az oltásokat végzőktől elvárják, hogy az oltási reakciókat jelentsék. Az AstraZeneca-vakcinával kapcsolatos jelzéseket is kivizsgálták, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) pedig azt közölte: az AstraZeneca oltóanyaga biztonságos.
Ezt követően azok az országok, ahol korábban felfüggesztették, már folytatják az AstraZeneca-vakcina használatát - mondta Galgóczi Ágnes.
Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre.
Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.