Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke az InfoRádióban elmondta, próbálnak tájékozódni, de nagyon sok a kiszolgáltatott munkavállaló.
Egy hetük maradt az egészségügyi dolgozóknak, hogy aláírják az új munkaszerződésüket, az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény vonatkozó szabályai március 1-jétől hatályosak. Sokan azonban még nem is látták a dokumentumot, mert az a törvényi passzus is megváltozott, hogy látniuk kell.
Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke szerint az ápolók és a gazdasági-műszaki munkatársak félnek, hogy a jövőben még kedvezőtlenebb körülmények mellett kell dolgozniuk.
"Eddig csak általános tájékoztatások voltak – jogszabályi hivatkozással –, amit az itt dolgozók nyilvánvalóan nem tudnak megfelelően értelmezni. Legalább tíz különböző jogszabály és országos főigazgatóságtól származó útmutatás alapján kellene most kitalálniuk a munkatársaknak, hogy mi lesz a szerződésükben" – mutatott rá a helyzet bizonytalanságára.
Szerinte még a munkaügyi szervezet sem képes nyomon követni történéseket, a szerződést időben átadni a dolgozóknak, akik viszont rendkívül frusztráltak, két ok miatt is.
"Részben amiatt, hogy a béremelés csak az orvosokat érintette, a jogszabályi változások negatív hatásai viszont mindenkire kiterjedtek. Részben pedig azért, mert ezt követően sok intézmény még azokat a juttatásokat is elkezdte elvonogatni a dolgozóktól, amelyek a korábbi jogszabályokban benne voltak, az újban viszont már nincsenek" – hozta fel Soós Adrianna, aki szerint így a korábbi pótlékok, keresetkiegészítések tűnhetnek el az egészségügyi dolgozók jövedelméből-írja az infostart.
Az elmúlt napokban már érkeztek pozitív hírek az ápolókra, nővérekre, asszisztensekre nézve, de a műszaki-gazdasági ügyintézőknél még mindig bizonytalan a helyzet,ők márpedig ebben az új helyzetben rendkívül leterheltek – folytatta.
"Mindenkinek próbálunk segítséget nyújtani, ahol megkapták a szerződéseket, sajnos elég sok bennük a hiba, sok esetben a szerződés nem követi le a jogi változásokat."
Arra a kérdésre, hogy akik megkapták a szerződésüket, hogyan gondolkodnak az egészségügyi pálya esetleges elhagyásáról, azt válaszolta, ők mindenképpen azon dolgoznak, hogy minél többen maradjanak az egészségügyben, "váltani ráérnek később is".
A rendkívüli helyzetben érvényes szabályok között egyébként igen szigorúak is vannak:
- felmondási tilalom
- intézményi átvezénylés egyik napról a másikra ellentételezés és egységes szabályok nélkül
Mindeközben a Debreceni Egyetem klinikáján nem hajlandók aláírni új szerződésüket jelenlegi formájában a traumatológiai és kézsebészeti osztály dolgozói – derül ki a Telex által megszerzett, Szabó Zoltánnak, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ elnökének és Ónodi-Szűcs Zoltán stratégiai és gazdasági alelnöknek címzett hétfői levélből. A levél megfogalmazói azonnali egyeztetést kérnek a klinika vezetőitől, máskülönben március elsejétől megszűnik a Hajdú-Bihar megyei traumatológiai ellátás – áll a levélben.
Az új jogviszony ugyan magasabb alapfizetést ad, de jelenleg bizonytalan, mi lesz a különböző szakmák által korábban kialkudott pótlékok és egyéb bérkiegészítések sorsa. A traumatológusok például néhány más orvosi szakmával (pl. aneszteziológusok, sürgősségi orvosok) együtt 2019 óta fix díjként kaptak jelentős pluszpénzt a fizetésük mellé– világítja meg a traumatológusok mostani problémáját az új munkaszerződéssel és jogviszonnyal a portál.
Az orvosok másik kifogása a levél szerint, hogy a munkaszerződés tervezete „rögzíti az önként vállalt többletmunkáért járó díjazást az országos kórházi főigazgató utasításának megfelelően, ezzel szakmánk nem tud egyetérteni”.
Az új jogviszony alatt ugyan az alapbér nőne érdemben, ám az ügyeleti pénzek jelentősen csökkennének, az ügyeleti órabér kevesebb lenne, mint az alapbér órabére.
Fotó: mti
Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre.
Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.