Egy önkormányzat egy terv – ezzel a szlogennel venné ki a kormány a fővárosi és a megyei önkormányzatok kezéből a településszerkezeti terv készítésének jogát, illetve elvonná a többi településrendezési eszközt is. De elképzelhető az is, hogy korlátozzák a kerületi, illetve települési önkormányzatok építési szabályzat alkotási jogkörét is. Holott az önkormányzatoknak az építési hatósági jogkörök tavaly márciusi elvétele óta ez az egyetlen eszközük a beruházói vágyak mederben tartására.
Ha ezeket a jogköröket is elveszi vagy kiüresíti a kormány, akkor az önkormányzatoknak gyakorlatilag semmi beleszólásuk nem lesz abba, hogy mi épül a területükön. Ezzel rendszerszintre emelkedhetne a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásoknál jól ismert mindenféle gát nélküli ingatlanfejlesztési gyakorlatát. A települési önkormányzatokat pedig megfosztanák attól az alkupozíciótól, hogy a fejlesztői szándékokért cserébe utat, közműfejlesztést, netén óvodát, parkot kérjenek – aggodalmaskodott a Népszavának egy neve elhallgatását kérő önkormányzati szakember.
A tervezett jogszabály-módosításról megkérdeztük a Miniszterelnökséget, de lapzártánkig nem kaptunk válaszokat-írja a Népszava.
A településszerkezeti tervek, építési szabályzat készítését az 1996-ban hatályba lépett építési törvény bízza az önkormányzatokra. A településszerkezeti tervek és más településrendezési eszközök tartalmát pedig 2012-es kormányrendelet részletezi. Egyelőre nem tudni melyiket módosítaná a kormány.
– Irdatlan káoszt eredményzene a helyi építési szabályzatok elvétele a települési önkormányzatoktól – vélte egy kerületi főépítész, hozzátéve, hogy nem ismeri a tervezett változás tartalmát. Már az építési engedélyezési eljárásokkal is alig tudnak megbirkózni a kormányhivatalok, a kerülethez napi szinten érkeznek panaszok és kérdések különféle engedélyezési ügyekben. Esetenként pedig olyan építkezések is engedélyt kapnak, amelyek semmiféle szabályzatnak nem felelnek meg.
A fotó illusztráció
Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre.
Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.