Idén tavasszal közlekedési alapvizsgát kell tenniük a gyerekeknek: a 4-5. évfolyamon a közlekedési alapvizsga letétele elvárt, a 6-7. évfolyamon pedig ajánlott. A sikeresen teljesítő, legalább 80 százalékos eredményt elérő tanulók névre szóló tanúsítványt kapnak.
Alig két hét van hátra a közlekedési alapvizsga megnyitásáig, amelynek célja, hogy a gyermekek tudatosabban és biztonságosabban mozogjanak a hétköznapi forgalmi szituációkban - közölte az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda. A vizsga a 4-7. korosztályos tanulók számára lesz elérhető, de a gyakorló kérdéssort most bárki kitöltheti online.
A vizsga a Közlekedő kisokos oktatófüzeten alapul, amelynek legfontosabb célja, hogy akár az iskolákban tanórákon, akár otthon a gyerekek minél több ismeretet kapjanak a közlekedési szabályokról a biztonságosabb önálló közlekedés érdekében. A munkafüzet nyomtatott verziója eddig majdnem 380 ezer általános iskolás tanulóhoz jutott el, digitális változata pedig 2019 őszén készült el, melynek köszönhetően az oktatási anyagot ma már sokan tudják használni akár okostáblákon is a KRÉTA-rendszerén keresztül.
A 4-5. évfolyamon a közlekedési alapvizsga letétele elvárt, a 6-7. évfolyamon pedig ajánlott. A diákok a közlekedési tudáspróbának március 1-12. között hetente egyszer futhatnak neki, és a sikeresen teljesítő, legalább 80 százalékos eredményt elérő tanulók névre szóló tanúsítványt kapnak.
Ha valakinek nem sikerül teljesíteni a tudáspróbát március elején, akkor a tavaszi szünet után, április 19-30. között újra próbálkozhat.
(mti)
A fotó illusztráció
Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre.
Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.