Az a fránya nyilvánosság, csak az ne lenne! Csak a gond van vele, még a végén kérdezősködni kezdenek a helyi adófizető polgárok!
A novembertől, a tatabányai polgármesteri hivatalt vezető - évvégén bő egy havi munkája után gazdagon megjutalmazott - Verhóczky Zita jegyző úgy tűnik idén sem tervezi különösebben a nyilvánosság számára megkönnyíteni a vagyonnyilatkozatok megismerését. Kerestük a polgármester és a képviselők vagyonnyilatkozatát, de ezen a “remekbe szabott” városi honlapon nem leltük fel. A jelenlegi szabályok szerint már le kellett adniuk a képviselőknek és a törvény szerint közérdekből nyilvánosak a dokumentumok.
Igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha megtaláljuk. Pár hete írtunk a témáról, miszerint tavaly kértük a vagyonnyilatkozatokat a hivataltól, de a jelenlegi jegyző asszony küldött egy levelet decemberben, amiben hivatkozik, a képviselők vagyonnyilatkozatának ügye a Jogi és Közbeszerzési Bizottság hatáskörébe tartozik. Most a vészhelyzet alatt nem működik a bizottság, tehát a vagyonnyilatkozatok kiadásáról sem tudnak dönteni.
Mi ebben csupán azt látjuk problémásnak, hogy a hivatkozott törvény ugyanezen helye azt is előírja, hogy ezen dokumentumok közérdekből nyilvánosak. Ha nem ülésezik a bizottság, akkor hogyan lenne teljesíthető mindez?
Persze értjük mi a kifogást, ez így kényelmes a hivatal mindenkori vezetőjének. Úgy tűnik az átláthatóság a fideszes garnitúra után a mostani városvezetésnek is terhes, nem mutatnek több ők sem több transzparenciát, az ígéretek ellenére.
Azt a kérdést pedig már el is vetették, hogy tavaly év elején ígértek egy átláthatósági rendeletet, ami szépen eltűnt a balfenéken. Sok mindent lehet persze mondani, hogy a koronavírus-járvány miatt történnek meg ezek az esetek, de mi azt gondoljuk, hogy a nyilvánosság nem változik, sőt pont az ilyen esetekben derül ki, hogy mennyire nincs igazi nyilvánosság Tatabányán.
Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre.
Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.