Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

TELJESEN ÁTALAKÍTJÁK A TATABÁNYAI PARKOLÁST: évvégén fogadták el, februártól léphet életbe

parkolas-varoshaza-tb.jpg

A veszélyhelyzet végétől megújuló díjszabás érvényes a tatabányai parkolási díjaknál - hirdették ki a városházán. A jó hír a helyi lakosoknak, hogy a Tatabánya Kártya díja változatlan.

Tavaly év végén módosult a parkolási övezeteket és díjtételeket szabályozó önkormányzati rendelet, amely a tatabányai székhellyel rendelkező vállalkozások számára jelentős kedvezményt biztosít. Az első gépjárműre vásárolható éves bérlet 90 százalékkal olcsóbb lesz. A veszélyhelyzet végétől a nem Tatabányán élő, de munkájuk miatt naponta ingázó vállalkozók 90 ezer forint helyett 9 ezer forintot fizetnek az első autó után, míg 81 ezer forintot a második után. 

A többi parkolási jegy és bérlet díja emelkedni fog. A Megyeháza téren épülő mélygarázs parkolási díjait és a várakozási övezetekben érvényes óradíjakat össze fogják hangolni. A parkolótáblák díjszabást jelző információs felületének átmatricázása folyamatban van.

A helyi lakosság számára kiváltható Tatabánya Kártya éves díja változatlan marad.

Miután novembertől egy kormányrendelet értelmében díjmentessé vált a közterületi parkolás, a már megváltott parkolási bérletek érvényessége kérvény alapján a veszélyhelyzet időtartamával megegyező naptári napok számával meghosszabbítható. A kérvény ERRŐL A LINKRŐL letölthető, és a veszélyhelyzet megszűnését követő 10 napon belül kell benyújtani elektronikusan a parkolas@tatabanya.hu e-mail címre küldve vagy a parkolási ügyfélszolgálaton személyesen.

MEGSZÜNTETIK A SZOMBATI PARKOLÁST!

Fontos változás a korábbi szabályozáshoz képest, hogy a Győri út és az országos 1. számú főút közötti sávban az Ond vezér utcától a Huba vezér utcáig terjedő területen (III. várakozási övezet) a parkolók szombati napokon is díjfizetés nélkül vehetők igénybe.

A várakozási díjak és a kedvezményes várakozási díjak mértéke a veszélyhelyzet végétől:

  1. várakozási övezet: 300 Ft/óra
  2. várakozási övezet: 250 Ft/óra

III. várakozási övezet: 200 Ft/óra

Napi parkolószelvény: 1.500 Ft (egy teljes naptári napra)

Heti bérlet: 4.500 Ft (megváltástól számított 7 nap)

30 napos bérlet: 9.000 Ft (megváltástól számított 30 nap)

Féléves bérlet: 50.000 Ft (megváltástól számított 180 nap)

Éves bérlet: 90.000 Ft (megváltástól számított 365 nap)

Éves bérlet őstermelőknek: 15.000 Ft

Felhasználható: A III. várakozási övezetben a piac mindenkori üzemeltetőjének igazolásával rendelkező őstermelő számára, naponta 13 óráig, megváltástól számított 365 napig

Éves bérlet tatabányai székhellyel rendelkező vállalkozások számára: 9.000 Ft

Felhasználható: Társaságonként 1 db gépjárműre, amennyiben a gépjármű forgalmi engedélyében tulajdonosként vagy üzembentartóként a kedvezményt igénybe vevő cég neve, székhelye szerepe. A gazdasági társaság minden további gépjárművére vásárolt éves bérletének ára: bruttó 81.000 Ft.

Várakozási időtartam: megváltástól számított 365 nap

Kedvezmény a havi parkoló bérletek árából:

Tatabánya Kártya elfogadóhelyként regisztrált gazdasági társaság vagy egyéni vállalkozó által üzemben tartott egy gépjárműre érvényesíthető kedvezmény mértéke: 15 %.

 

Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. 

Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr8716394886

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása