Az országos médiában is olvashattunk róla, hogy a Tatabányai Kézilabda Kft. nehéz pénzügyi helyzete miatt fennmaradási gondokkal küzd a csapat. Önkormányzatunk évek óta 100 milliós nagyságrendű támogatással járul hozzá az eredményes működéshez. A kialakult nehéz gazdasági környezetben a város a jelenleginél több támogatást nem tud adni (az eddig kérteket maradéktalanul teljesítette).
Ezért Szücsné Posztovics Ilona felhívással fordul környezetünk sportszerető gazdasági szereplőihez, a civil közösségekhez és a szurkolókhoz hogy lehetőségeikhez mérten anyagi támogatásukkal járuljanak hozzá a csapat fennmaradásához. Egyúttal felkéri a társaság vezetését, hogy tegyenek meg mindent a hiányzó források összegyűjtése érdekében.
A támogatók a felajánlásaikat ezen az e-mail címen tehetik meg: office@tatabanyahandball.com-írja a városi oldal.
Mint arról mi is tudósítottunk, a koronavírus-járvány közepette mindössze hat bajnoki és négy Európa Liga-mérkőzést tudott lejátszani a klub a 2020-2021-es szezonban. Marosi László klubelnök a Kemma.hu portálnak azt nyilatkozta, hogy a szakmai nehézségek mellett az elmúlt időszakban folyamatos finanszírozási gondokkal is küzdött a csapat.
„Ezen a mai napig nem tudtunk úrrá lenni, ezt megnyugtató módon rendezni.
A felnőtt játékosaink juttatásait nem tudjuk pontosan fizetni, a kialakult helyzetben veszélybe került a csapat jelenlegi formában történő működtetése– mondta Marosi.A szakember szerint amennyiben a klub anyagi helyzetében nem történik jelentős javulás, drasztikus lépések következnek.
Fotó: Tatabánya Megyei Jogú Város
Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre.
Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.