Leváltották dr. Lőke Jánost, a tatabányai Szent Borbála kórház eddigi vezetőjét, utódja január 1-től veszi át a kórház irányítását. Legalábbis nem tudjuk máshogy értelmezni ezt a kézivezérelt kinevezési procedúrát.
Még december 18-án új kórházigazgatókat nevezett ki Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. A klinikai központok, budapesti centrumkórházak és megyei kórházak vezetőinek megbízatása 2021. január elsejétől lesz hatályos.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) vezetője, a kinevezések átadása előtti beszédében hangsúlyozta: az egészségügyet minden részletében átszervezik, ami érinti a minisztériumot is egyébiránt. Létrejön az Országos Kórház Főigazgatóság, hogy a megyei kórházakat segítse, összetartsa, a szakmapolitikai döntéseket végrehajtsa, különös tekintettel a gazdasági és finanszírozási kérdésekre - tette hozzá.
Kásler Miklós akkor kiemelte, a magyar egészségügy átalakítása előtt "meg kell oldani a négy legfontosabb feladatot": ki kell építeni az általános betegellátási rendet az alapellátástól a megyei kórházakig, biztosítani kell az öt legsúlyosabb népegészségügyi jelentőségű betegségcsoport ellátását és újra kell szervezni a magyar járványügyi rendszert. Negyedik feladatként azoknak az embereknek az ellátását hangsúlyozta, akik szociálisan és egészségügyileg is kiszolgáltatottak. Vajon az elmúlt 10 évben hol voltak?
Röviden a Tatabányára érkező igazgatóról:
Dr. Kanász Gábor Imre 1962-ben született Budapesten.
A középiskola elvégzése után 3 évig betegszállítóként dolgozott, majd 1982-ben felvételt nyert a Semmelweis Orvostudományi Egyetemre. Az egyetem alatt kitűnő oktatói ( Ungár László, Szekeres János) hatására a nőgyógyászat felé orientálódott. A fővárosban akkoriban nehezen lehetett álláshoz jutni, ezért feleségével Sopronban vállalt munkát egy 6 ágyas Intenzív Osztályon. Innen ment „szerencsét próbálni” Kapuvárra, ahol részlegvezető volt a sebészet alá besorolva.
Itt nyert szakképesítést, majd ment Esztergomba. Nem sokkal később ő lett az aneszteziológiai és intenzív betegellátó osztály osztályvezető főorvosa. Innen pedig következő lépésként kinevezték a Vaszary Kolos Kórház intézményének vezetőjévé.
És most pedig, január 1-től a tatabányai Szent Borbála kórház igazgatójává nevezte ki a miniszter.
Ha érdekli, hogy a többi nagyobb kórháznak az élére kiket neveztek ki, ITT MEGTALÁLJA!
Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre.
Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.