Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

SZENTESTE MEHETSZ TEMPLOMBA TATABÁNYÁN? Összegyűjtöttük az aktuális miserendeket

istentisztelet_tb.jpg

Több helyen elmarad december 24-én az éjféli mise, illetve 25-én az ünnepi istentisztelet, máshol regisztrációhoz kötik a részvételt, illetve korlátozzák a hívek számát a templomokban a koronavírus-járvány miatt.

Tóth Tamás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkára az MTI-nek elmondta: a kijárási korlátozás karácsonyi feloldása lehetőséget ad az éjféli szentmisék megtartására, ennek ellenére azokat sok helyen nem vagy csak online tartják meg.

Nem lesz éjféli mise például Székesfehérváron, Debrecenben, Pécsen, mert ezekben a nagyvárosi székesegyházakban olyan sok hívő szokott részt venni a szertartáson, hogy lehetetlen lenne betartani a járványügyi szabályokat - mondta.

Sok helyen előesti, úgynevezett vigília szentmisét tartanak, illetve karácsony első és másodnapján lesznek szertartások - ismertette az MKPK titkára. 

Tatabányán az Óvárosi Reformátusi Egyházközözségg  a honlapja alapján december 25-én jelenléti karácsonyi istentiszteletet tart, december 27-én, vasárnap is istentiszteletet lesz. valamint, 2021. január 1-jén újévi istentiszteletet is tartanak.

A Bánhidai Református Gyülekezet arról tájékoztatja a híveket, hogy nyilvános istentiszteletet legközelebb Karácsonykor tartanak. A karácsonyi istentiszteletek rendje a következő:

December 25-én: 8.30-tól és 10.00-tól lesz istentisztelet

December 26-án: 10.00-tól tartunk istentiszteletet

December 27-én: 8.30-tól és 10.00-tól kezdődnek az istentiszteletek.

Mindhárom nap, a 10.00-tól kezdődő istentiszteletet a szokásos módon közvetítjük.

A Tatabányai Evangélikus Egyházközség nem tart nyilvános istentiszteletet, de felveszik és közvetítik azokat.

A katolikus templomoknál nem találtunk információt az ünnepi misékkel kapcsolatban, de lehet, hogy csak elkerülte a figyelmünket, jobb ha mindenki személyesen tájékozódik az egyházközségnél.

Tóth Tamás azt kérte, mindenki tájékozódjon a helyi egyházközség szertartásairól.

Hangsúlyozta, a karácsonyi ünnep idején sok mise közül választhatnak a hívek, 25-én és 26-án általában több szertartást is tartanak a katolikus templomokban.

Azt kérte, hogy akik veszélyeztetettek, esetleg betegnek érzik magukat, válasszák inkább a televíziós közvetítést vagy valamelyik online szertartást.

A templomokban kötelező a maszkhasználat és a távolságtartás a nem egy háztartásban élők között - mondta, hozzátéve, az elmúlt hónapokban kialakult a szentmisék biztonságos megtartásának a rendje, az emberek értik és betartják a szabályokat.    

A Magyarországi Református Egyház (MRE) kommunikációs szolgálata azt közölte: az istentiszteletek megtartásáról a helyi lelkészek döntenek, a hívek tőlük kérhetnek, illetve a gyülekezetek honlapján találhatnak tájékoztatást az ünnepi szertartások rendjéről.

Az Evangélikus Információs Szolgálat tájékoztatása szerint az istentiszteletek megtartásáról az evangélikus egyházban is a gyülekezeti elnökségek döntöttek. Az evangélikus gyülekezetekben  24-én több helyen a templom előtt tartják a szertartást, de olyan közösség is van, amelyik erdőben. Karácsony első és másodnapján sok templomban regisztrációhoz kötik a részvételt az istentiszteleten, máshol online szertartást tartanak.

 A fotó illusztráció

Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. 

Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr6116355896

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása