A koronavírus-járvány miatt bevezetett, az idősek számára fenntartott kétórás védett vásárlási idősáv újragondolását javasolja a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete december 11. után, mivel arra számítanak, hogy az ünnep előtti rohamban több feszültséget szül majd a mindennapos korlátozás - írja az MTI a Magyar Nemzet nyomán. Bubenkó Csaba, a szakszervezet elnöke elmondta: javasolják, vegye fontolóra az operatív törzs, hogy fenntartja-e december 11. után is az időseknek nyitott időszakot, mivel láthatóan bővül az ünnepek előtti látogatottság a boltokban, miközben a 65 év felettiek nem csupán ebben a napszakban járnak vásárolni.Mostanában érkeznek a havi fizetések, megkezdik az emberek az alapanyagok, ajándékok beszerzését. Amennyiben továbbra is a teljes nyitvatartási idő alatt vásárolhatnak a 65 év felettiek, úgy érdemes lehet átgondolni, maradjon-e az idősáv a mostani formájában, mert abban a két órában jóval több feszült helyzet adódhat, amiért nem tudnak menetrend szerint vásárolni az emberek - olvasható a portálon.
Decemberben délelőttönként is erősebb az átlagnál a forgalom, és szerepet játszik az is, hogy a szokásosnál sokkal hamarabb zárnak a boltok, nem lenne jó, ha a generációk között újabb vitákat szülne a korlátozás - tette hozzá.
Eddig elérte célját a kizárólagosság, ám ha visszaengednének minden vásárlót, és inkább a kötelező védőtávolság elve szerint, az összlétszám és az üzletméret alapján szabályoznák a látogatásokat, jobban eloszlana a napi tömeg-írja a Napi.
Bubenkó Csaba szerint az eredeti nyitvatartás visszaállítása is opció lehet arra, hogy időben széthúzzák a vásárlásokat, csökkentve a tömeges napszakok zsúfoltságát. A szakszervezeti vezető kitért arra is, várják a részletes szabályozást, mert a korábbiakhoz képest jelentős újdonság az érintett munkakörökben, hogy immár igazoltathatják a vásárlót a bolti alkalmazottak, illetve a biztonsági őrök akkor, ha az időseknek előírt idősávban érkezőről nem lehet ránézésre eldönteni, hogy megfelel-e a korosztályos besorolásnak.
A fotó illusztráció
Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre.
Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.