A cégek és a társasházak vészhelyzet alatti irányítására a kormány felújította a tavaszi speciális szabályokat. Személyes részvétellel egy vezető testület sem működhet.
A rendelet külön foglalkozik a társasházakkal. Főszabály szerint a veszélyhelyzet ideje alatt a társasház nem tarthat közgyűlést. Ha az éves elszámolásról és a következő évi költségvetésről való döntés, vagy más kötelező döntés határideje a veszélyhelyzet ideje alatt jár le, ezen tárgykörökben a veszélyhelyzet megszűnését követő 90 napon belül kell a közgyűlésnek döntenie.
A főszabály ellenére közgyűlést kell tartani, ha azt a tulajdoni hányad egytizedével rendelkező tulajdonostársak - a napirend, az ok és a közgyűlési határozatra tett javaslat megjelölésével - írásban kérik. Ebben az esetben a döntés csak írásbeli szavazással hozható meg.
Annak módjára a szervezeti-működési szabályzat rendelkezései az irányadók. Ilyen rendelkezés hiányában az írásbeli szavazás részletszabályait - ideértve az eredmény megállapítását is - a közgyűlési meghívóban kell megállapítani. Az írásbeli szavazás eredményét a közös képviselő vagy az intézőbizottság elnöke - a szavazásra megjelölt határidőt követő nyolc napon belül - írásban köteles a tulajdonostársakkal közölni-írja a Napi.
A veszélyhelyzet ideje alatt a közös képviselő (intézőbizottság) fokozott felelősséggel köteles eljárni. Ha a közös képviselő megbízatása a veszélyhelyzet ideje alatt jár le, a közös képviselő az új közös képviselő megválasztásáig, de legkésőbb a veszélyhelyzet megszűnését követő 90. napig köteles a feladatait - változatlan díjazás mellett - ellátni. Amennyiben a közös képviselő nem képes a feladatait ellátni, úgy az új közös képviselő megválasztásáig a feladatokat a számvizsgáló bizottság látja el. Számvizsgáló bizottság hiányában, vagy ha a veszélyhelyzet folytán a számvizsgáló bizottság sem képes eljárni, az új közös képviselő megválasztásáig a feladatokat bármely tulajdonostárs elláthatja.
A fotó illusztráció
Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre.
Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.