A járványhelyzet miatt elrendelt este 7 órás boltzár miatt várható volt, hogy a boltláncok megpróbálják a minél korábbi nyitási időponttal növelni a nyitvatartási időt.
A magyar Lidl új nyitvatartási rend bevezetéséről döntött. November 19-től, azaz jövő csütörtöktől a cég üzletei - hétfőtől szombatig - reggel 6 órakor nyitnak, vasárnap pedig 7-kor kezdődhet a vásárlás. A zárás pedig a hét minden napján 19 óra - közölte pénteken a boltlánc.
A Lidlnél bevezetendő reggel 6 órás nyitás azt jelenti az eddigiekhez képest, hogy a legtöbb Lidl a mostanihoz képest 30-60 perccel hamarabb nyit. Ez a tatabányai üzletnél félórás pluszt jelent. Ez logikus lépés, mivel a járványhelyzet miatt a héten életbe lépett szabályok szerint minden boltnak kötelezően este 7-kor be kell zárnia. A Lidl így bővíti a nyitvatartási időt, hogy ezzel is mérsékelje az esetleges zsúfoltságot.
A Lidl ezen intézkedése mellett szeretné alkalmazottjai karácsonyát is “megédesíteni”, mert minden bolti és raktári dolgozója számára, munkaórától függően akár bruttó 51 ezer forint értékű karácsonyi ajándékot adnak. (Napi)
Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre.
Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.