A Telexnek nyilatkozott az a tatabányai mentőtiszt, aki súlyosan megsérült a halálos balesetben. Azt mondja, a háttérben próbált válaszokat kapni arra, hogyan kerülhetett életveszélybe, miközben társaival egy ember életét próbálták megmenteni, de Treszl Gábor eddig gyakorlatilag mindenhonnan visszapattant. Miután a Magyar Honvédség Mi–8-as helikopterének rotorszele miatt a fán ragadt férfi közel 20 métert zuhant, a 3900 lóerős gép újra a mentőcsapat felé repült. A lezuhanó ágak a mentőtiszt fejét és kezét találták el, végül súlyos sérülésekkel szállították a tatabányai kórházba, de a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség kizárólag a siklóernyős halála miatt indított nyomozást.
Treszl Gáborék mentőegysége volt az első, amelyik aznap a helyszínre ért, így még beszélni is tudtak a fán landolt siklóernyőssel. „Mondta, hogy jól van, rögzítette magát, és hogy sajnos nem tud lemászni, mert nincs nála kötél, de nincsenek sérülései.” Miután megérkeztek a katasztrófavédők, Gáborék távolabb mentek, és egy ideig „kivonódtak a mentésből”, de a mentésirányítás utasítására a mentés végét a helyszínen kellett megvárniuk. „Az egészből sokat nem láttunk egészen addig, amíg ki nem dőlt a fa, és a férfi le nem zuhant. Annak ellenére, hogy elég gyakran találkozunk halállal, felesleges szenvedéssel,
számomra elég demoralizáló volt, hogy két perce még beszéltünk az emberrel, mondta, hogy tök jól van, nem szomjas, majd ott hever teljesen eszméletlenül”– mondta Gábor.
Gábort végül mentőhelikopterrel szállították a tatabányai kórházba, ahol összevarrták a fejét, és hazaengedték. A baleset körülményei sokáig foglalkoztatták, a háttérben próbálta megtudni, miért repülhetett föléjük a helikopter, de hivatalosan sehonnan nem kapott választ. Ahogy a lezuhant siklóernyős családja, ő is várta, hogy a honvédségtől valaki elé áll, és vállalja a felelősséget.
„Ez talán megnyugtatja az embert, hogy akkor a dolgok úgy működnek, ahogy elvárható. Bármilyen területen előfordulhat tragikus hiba, ami emberéletet követel, és ez persze nem oké, de ennek a normális feldolgozása első lépésben az, hogy a hibát elismerjük”– teszi hozzá.
A júliusi baleset óta egyébként továbbra sem hallgattak ki senkit gyanúsítottként. Treszl Gábort december 3-ra tanúként idézték be, a mentőtiszt akkor feljelentést is tesz, mert nem tud elmenni amellett, hogy azt valamiért senki nem firtatja, hogy a mentés alatt ő súlyosan megsérült, és társai is életveszélyben voltak, „az olyan, mintha az meg sem történt volna”.
A balesetről annak idején mi is cikkeztünk.
A teljes cikket ide kattintva olvashatod.
A fotó illusztráció
Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.