Adómentes lesz a jövő évi U21-es labdarúgó Eb is, legalábbis egyeseknek. Jó érzékkel foglalkoznak ilyen fontos dolgokkal is a parlamentben, miután egy jövő tavaszi rendezvény kapcsán döntenek az adókönnyítésről - számolt be az mfor.hu.
Azt eddig is láttuk, hogy más tömegrendezvénnyel szemben a meccsekre szabadon ki lehetett menni, és csak most lett kötelező a maszkviselés.
Ugyan újabb és újabb csúcsokat dönt a járvány, de a kormány elérkezettnek látta az idejét, hogy adómentesítse a következő nagy, hazai rendezésű labdarúgó eseményt.
Az U21-es Európa-bajnokságról van szó, amit a tervek szerint 2021 tavaszán bonyolítanak le, március és június között, és Magyarország mellett Szlovénia is részt vesz a rendezésében.
A hatályos személyi jövedelemadó (szja) törvény szerint már élvez hasonló mentességet a 2020-as Eb szervezése. A járvány meghiúsította a grandiózus tornát, de a jogszabályokban már gondoskodtak arról, hogy a szervezéshez ne kapcsolódjon adófizetési kötelezettség.
Az szja-törvény 1. számú mellékletében az adómentes bevételek között tüntetik fel "a 2020-ban megrendezésre kerülő labdarúgó Európa-bajnoksággal összefüggésben az Európai Labdarúgó-szövetséggel (UEFA), az UEFA tulajdonában álló gazdasági társasággal, a rendező vagy részt vevő nemzeti sportszövetséggel munkaviszonyban vagy egyéb munkaviszony jellegű szerződéses jogviszonyban álló magánszemély (különösen: UEFA-tisztségviselők, versenybírók, sportolók, önkéntesek, sportszervezetek képviselői) részére adott juttatásokat (különösen: napidíj, bónusz, felmerült költségek megtérítése, pénzdíjak, átadott formaruhák, természetben biztosított ellátás, valamint a versenyekhez kapcsolódóan adott promóciós jellegű juttatások);"
A kormány által benyújtott adópakkban érintik ezt a törvényi részt is, a csomagban ez szerepel:
“az UEFA EURO 2020 rendezvénnyel összefüggésben az Európai Labdarúgószövetséggel (UEFA), az UEFA tulajdonában álló gazdasági társasággal, a rendező vagy részt vevő nemzeti sportszövetséggel munkaviszonyban vagy egyéb munkaviszony jellegű szerződéses jogviszonyban álló magánszemély (különösen: UEFA-tisztségviselők, versenybírók, sportolók, önkéntesek, sportszervezetek képviselői) részére adott juttatás (különösen: napidíj, bónusz, felmerült költségek megtérítése, pénzdíjak, átadott formaruhák, természetben biztosított ellátás, valamint a versenyekhez kapcsolódóan adott promóciós jellegű juttatások);”
Az indoklásban nem térnek ki a módosítás okára, a szöveg lényegében megegyezik a hatályos szabályozással, annyi különbséggel, hogy pontosítják, mely rendezvényről van szó, a hivatalos elnevezését beemelve a szövegbe.
A gazdasági bizottság azonban megtoldotta a kormány javaslatát, az alábbiak szerint:
“az UEFA EURO 2020 és az U21-es labdarúgó Európa-bajnokság (UEFA European Under-21 Championship) rendezvénnyel összefüggésben az Európai Labdarúgó-szövetséggel (UEFA), az UEFA tulajdonában álló gazdasági társasággal, a rendező vagy részt vevő nemzeti sportszövetséggel munkaviszonyban vagy egyéb munkaviszony jellegű szerződéses jogviszonyban álló magánszemély (különösen: UEFA-tisztségviselők, versenybírók, sportolók, önkéntesek, sportszervezetek képviselői) részére adott juttatás (különösen: napidíj, bónusz, felmerült költségek megtérítése, pénzdíjak, átadott formaruhák, természetben biztosított ellátás, valamint a versenyekhez kapcsolódóan adott promóciós jellegű juttatások);"
Vagyis az adómentességet kiterjesztenék a jövő évi U21-es Eb-re is. Az indoklás szerint az EURO 2020 labdarúgó Európa-bajnokság megrendezésével összefüggő egyes juttatások adómentességét megállapító rendelkezés kiegészítésére azért van szükség, hogy az az U-21- es Európa-bajnokság megrendezésére is alkalmazható legyen.
Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.