Közzétette a kezdeti időszakról szóló rövid áttekintését az Országos Rendőrfőkapitányság (ORFK).
Egy hónapja álltak szolgálatba az iskolaőrök, akiknek a munkája jellemzően bűnmegelőzési természetű: céljuk a belső rend fenntartása, az iskolai erőszak megelőzése.
Szeptember 1-je és 30-a között 206 esetben volt szükség az iskolaőrök intézkedésére, elsősorban bűnmegelőzési célú figyelemfelhívásra. Testi kényszert összesen kétszer kellett alkalmazniuk, egyéb kényszerítő eszköz alkalmazására pedig egyelőre nem volt szükség.
Az ORFK közzétette, hogy hol, mennyi alkalommal volt szükség intézkedésekre, mindezt megyei bontásban:
BÁCS-KISKUN
3
BARANYA
9
BÉKÉS
3
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN
32
CSONGRÁD-CSANÁD
3
GYŐR-MOSON-SOPRON
6
HAJDÚ-BIHAR
12
HEVES
20
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK
26
KOMÁROM-ESZTERGOM
4
NÓGRÁD
50
SOMOGY
3
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG
5
TOLNA
11
VAS
3
VESZPRÉM
5
ZALA
11
Az iskolaőr a rendelkezésére álló kényszerítő eszközöket kizárólag legvégső esetben használhatja, ha a saját vagy másvalaki élete, testi épsége veszélybe kerül. Az iskolaőr tevékenységét csak a nevelési, oktatási intézmény területén, tanítási időben végzi.
Azt írják a rendőrök, hogy az első hónapnak kedvezőek a tapasztalatai, az iskolaőröket mind a pedagógusok, mind a diákok kedvezően fogadták.
Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.