Van olyan, amikor a hivatal malmai lassan őrölnek. Sokszor még bele is fér. Ez, most nem ilyen.
Úgy tűnik, ritkán járnak a hivatal emberei a kertvárosi Bakony utcai oviban, vagy talán már megint a koronavírus ad nekik rengeteg munkát, az eredmény szempontjából egyre megy.
Egyik olvasónk küldött képeket és hívta fel a figyelmünket, hogy évek óta elhanyagolt állapotban van a Bakony utcai óvodában található, régi kémény. Jelenleg már nem használják - lehet ez a baj - mindenesetre csupán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia.
Kiderült ugyanis, hogy ennek a kérdésnek a vizsgálatát, polgármesteri hivatal munkatársainak már hónapokkal ezelőtt meg kellett vizsgálniuk, és készíttettek is egy szakvéleményt róla, hogy milyen állapotban van a kémény.
A szakértő megállapította információnk szerint, hogy ÉLETVESZÉLYES A KÉMÉNY!
Magyarán szólva, le kell bontani. Természetesen ennek meg van ilyenkor a maga eljárása, mi módon kell ezt intézni, feltételezzük a hivatal megfelelő emberei végzik is a dolgukat. Mi csupán azt nem értjük, főleg miután kiderült, életveszélyes, miért nem zárják körbe a területet és tiltják meg az átjárást rajta?
Meg kell várni, hogy tragédia történjen? Tényleg olyan sok sütnivaló kell hozzá, főleg egy óvoda bejárata mellett? Ébresztő!
Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.