Jelentkezhet Ön is a rendőrség által szervezett, országos közlekedésbiztonsági vetélkedőre, amelynek elsődleges célja, hogy minél szélesebb körben felhívja a figyelmet a helyes közúti közlekedési magatartás fontosságára.
A közúti közlekedésben fontos, hogy a résztvevők körültekintően, megfontoltan és egymást partnerként kezelve közlekedjenek. A közlekedés szabályaival életkortól függetlenül mindenkinek tisztában kell lennie: a legfiatalabbaknak érdemes minél korábban megismerkedni, az idősebbeknek pedig sosem árt azokat újra és újra átismételni és példaként szolgálni a fiatalabb családtagok részére. Ez a gondolat hívta életre kilenc évvel ezelőtt a Közlekedik a család vetélkedősorozatot, amelyet a rendőrség baleset-megelőzési szervezete, az ORFK–Országos Balesetmegelőzési Bizottság szervez főtámogatók, az Autós Nagykoalíció és a Škoda Magyarország bevonásával. A rendezvény évről évre egyre népszerűbb, tavaly 684 család vett részt a megyei selejtezőkön, majd az országos döntőn a legjobb húsz család mérettette meg magát az értékes nyereményekért, köztük az első helyezettnek járó személyautóért.
A visszajelzések és az érdeklődők számának folyamatos növekedése arra ösztönözték a szervezőket, hogy idén is megrendezzék ezt a vetélkedősorozatot. A tavaszra tervezett területi versenyek a koronavírus-járvány miatt elmaradtak, így idén 2020. szeptember 19-e és október 4-e között rendezzük meg a területi fordulókat.
Az érdeklődők jelentkezhetnek elektronikus úton ide kattintva vagy személyesen a vetélkedők napján, a területi versenyek helyszínein. A nevezésre bármely magyarországi lakóhellyel rendelkező családnak lehetősége van, ha legalább az egyik szülő rendelkezik érvényes B kategóriás vezetői engedéllyel, továbbá 6 és 17 év közötti gyereket/gyerekeket nevelnek.
A verseny fődíja egy Škoda Scala személygépkocsi.
További nyeremények a családoknak:
A 2.-20. helyezett család egy-egy hosszú hétvégére szóló magyarországi üdülést nyer.
Minden, az országos döntőbe jutott család üzemanyag utalványt kap.
Az országos közlekedésbiztonsági vetélkedő szervezői az iskolák részére is pályázatot hirdetnek. Azok az iskolák, amelyek a vetélkedősorozaton a legtöbb családdal vesznek részt, az alábbi nyereményt kapják:
- helyezett iskola 500 000 Ft értékű tan- és sportszert,
- helyezett iskola 300 000 Ft értékű tan- és sportszert,
- helyezett iskola 100 000 Ft értékű tan- és sportszert kap az igények figyelembevételével.
A verseny pályázati feltételeiről, valamint ütemtervéről bővebb tájékoztatást a Közlekedik a család honlapján olvashatnak.
Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.