A tatai rendőrök fülelték le péntek éjfél előtt nem sokkal azt a 21 éves férfit, aki egy tatabányai parkolóból segédmotoros-kerékpárt tulajdonított el, szintén aznap.
A helyi járőrök augusztus 21-én 23 óra 25 perckor Tatán, az Erzsébet Királyné téren megállítottak egy segédmotoros-kerékpárral közlekedő tatabányai férfit, akit már előtte próbáltak megállítani, de akkor a rendőri „Állj!” jelzés ellenére továbbhajtott. Az iratok ellenőrzése során kiderült, hogy a férfi vezetői engedéllyel nem rendelkezik, ezért ellene szabálysértési eljárást kezdeményeztek.
Ez lett volna a kisebbik baj, de a rendőrök megállapították azt is, hogy a robogó körözés alatt áll, aznap délelőtt tulajdonították el Tatabányán. A zsaruk a 21 éves járművezetőt a Tatabányai Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták.
A férfi a bűncselekmény elkövetését beismerte. Azt állította, hogy aznap délelőtt egy tatabányai parkolóból lopta el a robogót, a benne tárolt bukósisakkal együtt. Ellene lopás vétség elkövetése miatt indult büntetőlejárás. (police)
fotó: illusztráció
Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.