Csütörtökön dönthet a képviselő-testület a Vértes Agorája ügyvezetőjének fizetésemeléséről.
Az előterjesztésben az áll, hogy Sámuel Botond fizetésének 15%-al történő emelésére kérik a T-Szol vezetői a várost. Az emelésről a képviselő-testületnek kell döntenie a jelenlegi szabályok szerint, de az igazagatóság tett rá javaslatot. Annyira szépen fogalmazzák meg hogy miért kell az ügyvezetőnek emelni, hogy idézzük:
“az Agora Nonprofit Kft. dolgozóinak a fizetése 2017 óta növekedést mutat, addig az ügyvezető fizetése nem emelkedett”
Azért az ott dolgozók jövedelmének emelését a Sámuel Botond-féle csapat az előterjesztés szerint nem vitte túlzásba, hiszen amíg a munkaerőpiacon általában a bérfejlesztések két számjegyűek voltak, addig az AGÓRA esetén 2018-ban 4%, 2019-ben 1(!)% volt. (Ebben az évben került sor egyedül 10% emelésre, talán nem függetlenül a helyi közszférában megvalósult emeléstől.)
A Fideszhez közelálló Sámuel Botondot Schmidt Csabáék köre, 2017. május 1-től újabb öt évre az AGORA ügyvezetőjének nevezte ki, havi bruttó 800 ezer forintos fizetéssel, úgy tűnik ez most már kevés.
A képviselők előtt három lehetőség áll: Az első kettő, hogy elfogadják vagy elutasítják az emelést, amivel 920 ezerre emelkedne az ügyvezető bruttó fizetése. Harmadik verzióként nem döntenek róla, a T-Szol igazgatóságát pedig megkérik, hogy készítsenek kimutatást arra vonatkozóan, hogy mi alapján kerül sor béremelésre a városi cégeknél. Aztán újra nekirugaszkodnak.
Sámuel Botond egyébként a Tatabányai Sport Club elnöki funkcióját is betölti, ahol nem kap jelentősebb juttatást az elérhető beszámolók tanulsága szerint.
kép: avertesagoraja.hu
Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.