A Fejér-B.Á.L. Zrt. ajánlata volt a legkedvezőbb a feladatra.
Mészáros Lőrinc gyerekeinek építőipari cége újabb munkát nyert el a Tatabányán épülő kézilabda-csarnok körül, derül ki a közbeszerzési oldalra feltöltött dokumentumokból.
A Fejér-B.Á.L. Zrt. a földelszállítási és földlerakási feladatokat végezheti el az épület körül, ami a megrendelő előzetes becslése szerint összesen nettó 2,96 milliárd forintba került volna.
A Mészáros-gyerekek azonban ennél valamivel olcsóbban dolgoznak majd.
A homokhordást, mint a tatabányai csarnokhoz kapcsolódó egyéb közbeszerzéseket, ezúttal is a BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. rendelte meg, a megvalósítás rendkívüli sürgőssége miatt hirdetmény nélkül, tárgyalásos eljárásban. Három céget értesítettek a lehetőségről, Mészárosék mellett a Green Collect Kft. és a DESIGN Hulladékgazdálkodási Kft. küldött nekik árajánlatot, ők azonban drágábban dolgoztak volna a nyertesnél. Előbbi 19 820 forintért szállította volna a föld tonnáját, utóbbi 21 205-ért, míg a Fejér-B.Á.L. csak 19 240 forintot kért el egy tonnányi talaj megmozgatásáért.
A dokumentációból kiderül, hogy összesen 144 656,4 tonna földet kell majd megmozgatni a munkálatok során, a Fejér-B.Á.L. árajánlatával számolva tehát
a Mészáros-gyerekek összesen 2,78 milliárd forintot kérnek el a feladat elvégzéséért, vagyis mintegy 180 millió forinttal olcsóbban dolgoznak az előzetesen megbecsültnél.
Alvállalkozókat is bevonnak majd a munkába, de a közreműködő cégek listája még nem ismert.
A teljes cikket ide kattintva olvashatod.
Fotó: Facebook/ Bencsik János
Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.